Álom

Álom – 4. rész

Egy hatalmas ablaknál állok, nézem az utca forgatagát: rohanó autók, rohanó emberek. Mindenki tart valahova. Gyönyörű reggel van, a nap az ablakon keresztül simogatja az arcomat. Becsukom szemem, kicsit élvezem a pillanatot. Felsóhajtok, mert hirtelen belém hasít, hogy mennyire hiányoznak az álmok. Az utolsó óta bő két hónap telt el. Eleinte még próbáltam őket visszacsalogatni, de egy idő múlva feladtam. Pedig nagyon érzékiek, intenzívek voltak.

Az utolsót napokig nem bírtam kiverni a fejemből; folyton bevillantak az emlékek. A legváratlanabb pillanatokban jelentek meg szemem előtt a képkockák. Például a munkahelyemen, egy unalmas meeting közben. Főnököm éppen a termékeladások alakulását hasonlította össze az előző éviekkel, amikor– bumm, bevillant a kép arról, hogy egy határozott mozdulattal letépi a bugyimat. Fészkelődni kezdtem a székemen. Erre mindenki kérdőn nézett rám, mert azt hitték, hozzá szeretnék szólni a témához. Zavaromban elvörösödtem, és lejjebb csúsztam a széken.

Határozott megkönnyebbülést okozott, amikor csak a kocsiban, vezetés közben, vagy a reggeli kávé készítése alatt kapott el a vágy. A munkahelyemen igyekeztem tartani magam, hogy elkerüljem a kínos pillanatokat.

Gondolataimat párom ismerős léptei szakítják félbe. Elfordulok az ablaktól és ránézek. Mosolyt erőltetek az arcomra, hogy ne vegye észre, mennyire eltöprengtem. Nem akarok magyarázkodni, szeretnék újra egyedül maradni. Azt akarom, hogy végre induljon dolgozni. Nem akarom végighallgatni a munkájával kapcsolatos unalmas beszámolókat, vagy a haverjaival átmulatott este részleteit, azok sem érdekelnek. Tisztában vagyok vele, hogy elutasítóan viselkedek, de egyszerűen úgy érzem, szétszakad a lelkem. Olyan, mintha két párhuzamos világban élném az életem. Álmaimban teljesen önmagam lehetek, nem kell azon görcsölnöm, hogy megfelelek-e a titokzatos férfinek, mert tudom, hogy úgy szeret, ahogy vagyok. Nincsenek falak, akadályok, nem kell megjátszanom magam. Ő csodát tesz velem…

A másik világban, amiben élek, tele vagyok kétségekkel, bizonytalansággal, megfelelési kényszerrel. Elég jó vagyok-e a páromnak? Szeret-e még úgy, mint régen, az elején, amikor összejöttünk? Mostanában nagyon sokat veszekszünk, úgy érzem nagy a távolság kettőnk között, mintha két külön nyelven beszélnénk. Ma már minden baj, ami régen nem volt az. Például zavarja, ha elfelejtem elmosni magam után a kávésbögrét, vagy túl későn ébredek hétvégén. Szerinte folyton miattam késünk el mindenhonnan, legyen az egy előadás vagy egy meghívás. Bármit teszek vagy mondok mindig rosszul sül el, mindenben hibát talál. Közben nőként is elveszítettem az érdeklődését. Már nem úgy lát, mint azelőtt. Pedig figyelek magamra, mostanában még jobban, mint előtte. Magamnak sem vallom be, de tudat alatt ott motoszkál bennem, hátha újra láthatom őt. Hátha valahol felbukkan, amerre járok.

Persze teljesen abszurd ez a gondolat; mert már csak az álmaiban találkozunk. Most azonban bevillan, hogy egyszer régen valaki azt mondta: Te vagy a leggyönyörűbb nő a világon…

***

Következő rész:

Álom – 5. rész