A találkozó

Végre hazaérek. Gyorsan bevágom magam mögött a bejárati ajtót, és lerúgom magamról magassarkú cipőmet. Hangosan felsóhajtok. Elegem van ebből a napból. Gyors léptekkel a konyhába sietek. Feltépem a hűtőajtót. Egy pohár rozét töltök magamnak, aztán a kanapéra telepszem. Lábamat magam alá húzom, várom, hogy kicsit megnyugodjak. Aztán kortyolok egyet a borból, élvezem, ahogy a hideg ital szétárad a számban. Eszembe jutnak a délután eseményei. Régi osztálytársnőkkel találkoztunk egy külvárosi étteremben. Fél éve terveztük ezt a délutánt, bár először nem akartam elmenni.

Nagyon pörgős életet élek; szinte minden percem be van táblázva. Végre úgy érzem, elértem mindent, amire vágytam: karrier, jó fizetés, gyönyörű saját lakás, egy jó kocsi. Magamra is nagyon odafigyelek; hetente kétszer személyi edzőhöz járok, emellett rendszeresen úszok és jógázom. Az egyik legnevesebb szépségszalon állandó vendége vagyok. Az étkezésemre is külön gondot fordítok. Az életmódomnak köszönhetően bárhol megjelenek, elismerő tekintetek kereszttüzében találom magam. Imádom, hogy jelenlétemmel felkavarom az állóvizet. Észreveszem, amikor a férfiak kocsányon lógó szemekkel bámulnak, a nők pedig irigykedve méregetnek. Már megválogatom, kivel állok szóba. Éppen ezért saját magamon is meglepődtem, hogy elfogadtam régi osztálytársnőm meghívását. Két dolog motoszkált a fejemben; az egyik, hogy ennyi év alatt ki hova jutott karrierje során, a másik, hogy megmutassam nekik, a szürke kisegérből milyen sikeres, csinos nő lett belőlem.

Direkt késve érkeztem, mivel azt akartam, hogy már mindenki ott legyen. Egy szűk ruhát vettem fel az eseményre, hogy kiemelje karcsú alakom. A legmárkásabb táskámat és cipőmet választottam mellé kiegészítőnek. Az érkezésem hatásosra sikerült; mindenki döbbenten meredt rám, amikor odaléptem az asztalunkhoz. Elegáns mozdulattal leültem a számomra fenntartott székre, keresztbe vetettem a lábamat, és egy „helló lányok” köszöntéssel végigmértem a társaságot. Önelégült vigyor ült ki arcomra. A sok jó nő a suliból mára már mind elvesztette vonzerejét. Az egyikük tipikus trampli lett, hiába próbálta magát mentegetni, hogy három gyereket szült, nagyon szánalmasnak találtam. A másikuk olcsó, piacról vásárolt ruhában üldögélt, jellegtelen megjelenéssel. A többiek is hasonló stílusban; kicsit kövérebben, kicsit megviseltebben ültek az asztal körül. Én lógtam csak ki a sorból. Egyikük sem büszkélkedhetett nagy karrierrel. Volt viszont egy unalmas férjük és egy rakás gyerekük. Jobb esetben dolgozgattak valamicskét félállásban, rosszabb esetben egész nap otthon robotoltak.  A gyerekek és a háztartás töltötte ki mindennapjaikat. Számomra dögunalmas volt végighallgatni, ahogy boldog mosollyal ecsetelik, hogy szemük fénye éppen milyen őrjítően érdekes dolgot csinált. Egyikük porontya végre szobatiszta lett, másiké megnyert valami huszadrangú tornaversenyt, vagy éppen megtanult zongorázni. Néha szomorúan megjegyezték, hogy mennyire kevés idejük jut a férjükre, és arra, hogy kettesben legyenek. Úgy kell nekik! Ők vállaltak gyereket! Miért csodálkoznak, hogy ilyen életvitel mellett a spontán kufircolások, és izgalmasan pezsgő éjszakák kivesztek az életükből. Alig vártam, hogy végre rám kerüljön a sor, hogy elmondhassam, milyen fantasztikus állásom van, mennyit utazom távoli tájakra. Jártam már rengetek egzotikus tengerparton. Emellett, bármelyik ujjamra akad vagy tíz pasi. Én válogatok közülük aszerint, éppen kihez van kedvem. Imádok egyedül, az én szabályaim szerint élni. Magam irányítom az életemet, nem úgy, mint ezek a tehenek, akik egykor jó csajok voltak.

Viszont csalódnom kellett, mert amikor befejeztem az életemről szóló briliáns előadást, és körbenéztem, csupa sajnálkozó tekintetet láttam. Ez hogy lehet? – gondoltam. Irigykedniük kellene, féltékenynek kéne lenniük rám. Egyik sem volt az, ezt mutatták a lesajnáló pillantások. Aztán záporozni kezdtek a kérdések:

– Sosem vágytál tartós kapcsolatra?

– Hogy bírsz egyedül élni?

– Nem vágysz gyerekre?

Na, itt szakadt el a cérna. A gyerekkérdéstől mindig kiráz a hideg. Miért szajkózza ezt mindenki? Miért nem lehet megérteni, hogy én karrierre és nem kakis pelenkákra vágyom?

Gyorsan rövidre zártam a beszélgetést, és egy fontos munkára hivatkozva távoztam. Egész úton hazafelé majd’ felrobbantam. Miért nem úgy alakult, ahogy terveztem? Rég nem vagyok ehhez hozzászokva. Évek óta én uralom a helyzeteket, de most nem sikerült. És ettől nyugtalan lettem. Megfogadtam, nem találkozom többet senkivel a régi életemből. Nem kell, hogy arra emlékeztessenek, egykor vesztes voltam: egy szürke, szemüveges, gátlásos lány, akit sokáig senki sem vett észre.

És főleg nem akarok emlékezni az első igazi nagy szerelmemre, aki meglátta bennem a nőt, és kimozdított magányos kis életemből. Aki mellett megízleltem a szerelmet és a boldogságot. Akit aztán a karrierépítés miatt hagytam el, mert a siker és csillogás fontosabb volt, mint vele családot alapítani…

Itt ülök a kanapén, a bor keserűvé válik a számban. Évek óta nem gondoltam rá…