Álom

Álom – A búcsú

Álmodom… épp egy folyóparton sétálok. Az idő kellemes; színes falevelek hullanak a fákról. Őszi nap sugarai simogatják arcomat. Nyugalom és béke vesz körül. Megállok, ahogy elérem a folyó partját. Behunyom szemem; úgy élvezem a napsütést. Közeledő lépteket hallok, megáll, aztán egész finoman végigsimít az arcomon. Elmosolyodom, és kinyitom a szemem. Megpillantom őt, mellettem áll. Némán néz rám, tekintete tele van kérdéssel.

Búcsúzni jöttem. Itt az ideje, hogy elengedjelek! – kezdek bele a mondandómba. Halkan suttogom a szavakat:

– Csodás álmaim voltak, de le kell zárnom a múltat. Nagyon szeretlek, ezt soha ne feledd!folytatom. Szomorúan elmosolyodom, és utoljára megérintem arcát. Aztán behunyom szemem.

Amikor felpillantok, már nem látom őt. Végleg elment. Az álmaimból is eltűnt. Talán, most már tényleg új életet kezdhetek.

A kanapén ébredek. Nagyot sóhajtva felállok, és körbejárom az üres lakást. Eszembe jutnak az elmúlt napok eseményei…

A párommal volt egy komoly beszélgetésem. Elmondta, nagyon fáj neki, hogy eltávolodtam tőle. Fáj, hogy elkezdtem bezárkózni, mire ő is egyre magasabb falat épített maga köré. Ezért járt el sokat otthonról, ezért csinált programokat nélkülem. Végül megkérdezte, van-e valakim. Erre elsírtam magam, és elmeséltem a négy évvel ezelőtti történetet. Láthatóan szíven ütötték a szavaim. Nem értette, miért nem mondtam el neki eddig. Ha nem is a kapcsolatunk legelején, de valamikor később beavathattam volna. Nem tudtam erre mit mondani. A fáradtság újra elkapott, elveszettnek és magányosnak éreztem magam. Láttam rajta, hogy nagyon csalódott, amiért nem bíztam benne, és eltitkoltam életem egy fontos részletét. Úgy érezte, hogy meg kell emésztenie a hallottakat, ezért összepakolta néhány cuccát és elment az egyik barátjához. Én csak némán néztem utána, ahogy kilépett az ajtón. Amikor egyedül maradtam, zokogva borultam közös ágyunkra. Úgy éreztem, újra elvesztettem talpam alól a talajt…

Úgy döntök, ki kell szakadnom lakásom falai közül, sétálni indulok. Ki kell tisztítanom a fejem.

A délutáni álom hatására, elmegyek régi búvóhelyünk felé. Nagyot dobban a szívem, ahogy meglátom az ismerős házat, az ismerős bejárati kaput.

Nem!  – mondom ki hangosan.

Mostantól nem hagyom az emlékeket a felszínre törni. Jó helyen vannak ott, ahova álmomban elraktároztam őket. Érzem, valóban itt az ideje a lezárásnak. Nem élhetek tovább hamis illúzióban. Szeretnék megállapodni végre. Családot szeretnék, gyerekeket. 38 éves vagyok, itt az ideje, hogy új életet kezdjek a valóságban.

Hátat fordítok a háznak, és elindulok a folyópartra. Tudom, mit kell tennem, hogy hangsúlyozzam döntésem fontosságát. Nézem a vizet. Előveszem a láncot, és bedobom a folyóba. Jó messzire sikerül elhajítanom. Látom, ahogy elmerül, örökre…

Felsóhajtok. Előveszem a mobilom, és felhívom páromat. Azonnal felveszi. Halk hangon annyit mondok…

Most már tudom, mit szeretnék! Gyere vissza hozzám.

Egy pillanatig nem válaszol, aztán meghallom kedves hangját. Válaszától mosolyra húzódik a szám. Megfordulok, és gyors léptekkel indulok haza…

Vége