Gondolatok

Elengedés

A 40 éves életkor, az egyik meghatározó mérföldkő életünk során. Ekkorra már sok mindent átértékel az ember, bizonyos témákban nem olyan forrófejű. A sok tapasztalat megtanít elengedni, elfogadni dolgokat.

Legyintünk már olyan szituációkra, amikre régen még felkaptuk a vizet, amin képesek voltunk napokig rágódni. Az évek alatt ráébredünk, hogy amiken anno rágódtunk, nem is tűnnek olyan fontosnak, jelentéktelen porszemmé válnak, és elvesznek a múlt ködében.

 

„Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.”

Marilyn Monroe

 

Ebben az életszakaszban azt hiszem, már igazán meg tudjuk élni a pillanat boldogságát. Most már tudjuk, micsoda kincs van a kezünkben. Egyszerűen engedjük el a rossz dolgokat, ne bosszankodjunk feleslegesen, amiken úgy sem tudunk változtatni. Próbáljunk meg az igazán fontos dolgok felé fordulni. Hagyjuk a felszínes kapcsolatokat, azok úgy sem visznek sehova, csak egy zsákutcába terelnek bennünket. Keressük azokat a társakat, barátokat, akik őszintén kíváncsiak ránk, és mi magunk érdekeljük őket. Nem a találkozások gyakorisága határozza meg egy kapcsolat mélységét, hanem az együtt töltött minőségi idő, az egymásra való odafigyelés. Amikor mind a két fél feltöltődik a találkozás adta örömben.

Őrült, rohanó világ vesz körül minket. Néha próbáljunk meg megállni, és pár perce befelé figyelni. Gondoljuk végig mi a fontos és mi nem az.

 

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.”

Buddha

 

Engem is számtalanszor elkap ez a pörgő világ, bedarál a hétköznap szürkesége. Ilyenkor nagyon igyekszem megállni, és végig gondolni a fentebb leírt sorokat. Fontos a lelkünk egészsége és békéje. Hagyjuk magunk mögött a negatív embereket, negatív helyzeteket…

„A döntés a mi kezünkben van. Boldogság! Nem tegnap, nem holnap, nem majd egyszer. Ma, most, a jelenben, ebben a pillanatban.”