9. rész

Zsófi megtorpant a tó bejáratánál, nagyon ideges volt. Szorított a mellkasa, alig kapott levegőt.

– Nem tudok bemenni, Klau – motyogta, miközben félreállt, hogy a mögöttük érkezőknek helyet adjon. Advent harmadik hétvégéjén sokan sétáltak ki a horgásztó partján megrendezett karácsonyi vásárra. A levegőben ínycsiklandó illatok szálltak, hívogatták a betérőket. A sült gesztenyét, a kürtőskalácsot és a forralt bort árusító pultok előtt már lépni sem lehetett.

– Ne csináld ezt, nem lesz semmi baj – lépett Zsófi mellé Klaudia, majd finoman, de határozottan maga után vonta a tó körül felállított vásári bódék felé. Hagyta, hogy a tömeg magával sodorja őket. Nem akarta, hogy Zsófi megfutamodjon. Ha minden a terve szerint alakul, barátnője hamarosan maga mögött hagyja a múlt árnyait.

– Miért kellett idejönnünk? Tudod, hogy utálom ezt a helyet – vékonyodott el barátnője hangja, egyre jobban kihallatszott belőle a pánik.

– Nyugi, itt vagyok veled. Nézz szét, nézd a sok embert! – mutatott körbe szabad kezével, jobb karjával még mindig Zsófiba kapaszkodott, nehogy a lány futásnak eredjen.

Amikor elérték a vásár központi részét, Zsófi megtorpant. Csak nézte, nézte a körülötte sétáló, nevető embereket.

– Igazad van, most minden más – sóhajtott fel, aztán halvány mosollyal arcán lassan elindult az árusok felé.

– Azt hiszem, jólesne egy forró tea és egy kürtőskalács.

– Ez a beszéd, kislány! – kiáltott fel megkönnyebbülten Klaudia. Zsófi zavarba jött, mert barátnője éles hangjára sokan feléjük kapták a fejüket. Sose szerette, ha megbámulják őket, bár az utóbbi időben jócskán kijutott neki a kíváncsi tekintetekből. Bízott benne, hogy az ünnepek után visszatérnek a nyugodt hétköznapok.

– Állj be a kalácsos sorába, én addig intézem a teát – intett a fejével Klaudia a közelben álló bódé felé.

– Rendben, hol találkozzunk, ha végzek?

– A fák mögött – mutatott barátnője a tó másik oldalára. Mire Zsófi tiltakozhatott volna, Klaudia elfordult és már el is tűnt a tömegben.

– A fenébe! – morogta magában. A hely láttán dühbe gurult. Az egy dolog, hogy hagyta magát rávenni, jöjjenek el ide, de az egy másik, hogy legjobb barátnője pont ott akar vele beszélgetni, ahol az a szörnyűség történt. Idegesen topogott, amíg a sorára várt, majdnem szétfeszítette az indulat. Elment a kedve az egésztől, szíve szerint sarkon fordult volna, de nem akart szó nélkül távozni.

Kész örökkévalóságnak tűnt, mire végre megkapta a kürtőskalácsokat, de megérte rájuk várni. Mennyeien illatoztak. Összefutott a nyál a szájában, ahogy arra gondolt, mindjárt beleharap a sajátjába. Ahogy elindult a fák felé, újra rátörtek a rossz érzések. Szívből remélte, barátnője már ott lesz, és nem neki kell rá várnia. Nem tenné zsebre, amit akkor kapna tőle. Folyamatosan pufogott magában.

A tömeg egyre ritkult körülötte, ahogy távolodott a bódéktól. Megszaporázta lépteit, úgy döntött, jobb, ha minél előbb túlesik ezen a délutánon. Legalább barátnője is megnyugszik, hogy eljött vele, nem nyaggatja tovább, ő pedig végre hazamehet.

Mielőtt elérte volna a fákkal takart részt, ahol kis asztalok várták a látogatókat, gúnyos nevetés ütötte meg a fülét. Megtorpant és hátrafordult. Egy hosszúnak tűnő pillanatig csak állt és próbálta felfogni a látványt. Némán meredt a tőle pár lépésre álló alakra.

– Rég láttalak, cicuska – Dávid hangja gúnyosan és lekezelően csengett, pont úgy, mint hetekkel ezelőtt a suliban, amikor még következmények nélkül gyötörhette őt.

– Mit akarsz? – préselte ki nagy nehezen a kérdést magából a lány.

– Bosszút – válaszolta a fiú. Dávid ajka némán formálta a szót, hogy más ne hallja.

– Gyáva féreg vagy. Mondd ki hangosan! – bukott ki Zsófiból az indulat. Még őt magát is meglepte a hirtelen kerekedett harcikedve. A sok elfojtott érzelem: a bánat, a csalódottság akkor tört utat magának a felszínre. Dávid arca egy pillanatra megnyúlt, váratlanul érte a lányban feltámadt erő. Dühösen nézett rá, de nem szólt semmit, csak fenyegetően lépett egyet előre.

– Hagyj békén, ne közelíts! Nincs már közünk egymáshoz. – Zsófi hangja megremegett, de állta Dávid tekintetét. Nem akart többé félni tőle, nem akart meghunyászkodni.

– Na, idefigyelj, te szerencsétlen, sosem bocsátom meg, hogy miattad majdnem kirúgtak a suliból. Te és az a hülyegyerek tehet minden rosszról, ami velem történt. Éppen ezért el fogok követni minden tőlem telhetőt, hogy megkeserítsem az életeteket. Addig nem nyugszom, amíg ki nem rúgják legalább az egyikőtöket a suliból – ordította magából kikelve. Zsófi döbbenten nézte, ahogy a srác egyre jobban felhergeli magát, minden kontrollját elveszítve kivetkőzött magából. Észre se vette, de már egyre többen sereglettek köréjük. Dávid kiabálása magára vonta a figyelmet.

– Miért utálsz ennyire? – kérdezte Zsófi suttogva. Már nem félt, nem voltak egyedül, tudta, nem eshet bántódása.

– Mert nem kaptam meg tőled, amit akartam – vágott vissza ösztönösen a fiú. Látva a lány elkerekedő, könnyektől terhes tekintetét, gúnyos vigyorra húzta a száját. – Sosem kedveltek, sőt nem is tetszettél igazán. Folyton a nyakamba lihegtél, így az a briliáns ötletem támadt, hogy felhasznállak a barátaid ellen. Reméltem, így megszabadulok attól az idióta Krisztiántól, de te még arra sem voltál jó, hogy információt szedjek ki belőled… Te csak egy nyomorult kis senki vagy, aki…

– Dávid, hogy beszélsz? – szakította félbe a fiút egy erőteljes női hang. Dávid azonnal a mögötte álló alak felé fordult. Zsófi kíváncsian nézte az elegánsan öltözött asszonyt, akit láthatóan teljesen ledöbbentett a jelenet.

– Anyu, én-én… – makogta a srác. Zavarba jött a nem várt helyzettől.

– Kisfiam, egyszerűen nem hiszek a fülemnek. Mégis mi okod van arra, hogy így ordibálj a vásár kellős közepén? Mit ártott neked ez a lány? – mutatott Zsófira. Meg volt rökönyödve, nem ismert a fiára. Azt hitte, egy jólnevelt, udvarias gyereket faragott belőle, de az utóbbi időben egyre aggasztóbb dolgok derültek ki róla. Mivel fia láthatóan egy épkézláb mondatot sem tudott kinyögni, inkább folytatta:

– Ezért pattantál fel a családi összejövetelről és rohantál ki az étteremből, hogy utolérd és megalázd őt mások előtt? – Miközben beszélt, Dávid és Zsófi közé lépett. A lány hálásan tekintett rá, de nem szólt közbe, csendben várta, hogyan folytatódik ez az egyre kínosabb történet.

Szép lassan egy tömeg alakult ki körülöttük, akik kíváncsian bámulták őket. Egy ideig egyikük sem szólalt meg, Dávid zavarában csak maga elé meredt. Nem mert az anyjára nézni. Elszámította magát, nem gondolta, hogy bárki utána jön az étteremből, ahol éppen nagyapja 80. születésnapját ünnepelték. Égi jelnek vette, amikor a panoráma ablakon keresztül észrevette, Zsófit és barátnőjét belépni a horgásztó területére. Tudta, itt a tökéletes alkalom, hogy bosszút álljon a lányon. Azt hitte, mindenki el van foglalva az ételekkel, amiket a pincér éppen akkor szolgált fel. Látszólag a szülei teljesen belemerültek egy beszélgetésbe nagyapjával, így meg volt győződve arról, hogy senkinek sem tűnik fel, ha kimegy kicsit „levegőzni”, de nagyot tévedett… Átkozta magát, hogy nem volt körültekintőbb. Ahogy ott lehajtott fejjel állt, rájött, képtelen az anyja szemébe nézni, képtelen válaszolni neki. Mégis mit mondjon? Az elhangzott szavak magukért beszéltek. Hiába minden próbálkozás, ebből már nem jön ki jól. Anyja már amúgy is be volt rá rágva.

– Válaszolj már az istenért! Hát így neveltelek téged? – kiabálta az asszony, mert fia makacs hallgatása teljesen kiborította őt. Szégyellte magát helyette is, és már nagyon elege volt belőle. – Hát jó, ha te nem felelsz, megkérdezem a lányt. – Teljes figyelmével Zsófi felé fordult. Sokkal nyugodtabb hangon folytatta. – Ki vagy te és miért beszélt így veled a fiam?

– Zsófi vagyok és abba a gimibe járok, ahová Dávid, csak a másik osztályba. Szerelmes voltam a fiába. Reménykedtem, hogy egyszer lehet köztünk valami, de ő csak kihasznált. Azt hazudta, tetszem neki. Amikor nem sikerült a terve, mindent elkövetett, hogy megalázzon az egész iskola előtt. Az egyik alkalommal Krisztián közbelépett, aminek az a bizonyos verekedés lett a vége. Innen pedig már Ön is tudja, mi történt – suttogta olyan halkan, hogy csak Dávid édesanyja hallja. Végtelenül hosszú pillanatnak tűnt, amíg az asszony némán rámeredt. Zsófi nem tudta, mire gondol. Vajon hisz neki? Vagy ő is csak kineveti majd? Lélegzet-visszafojtva várta a nő reakcióját.

– Úgy! Szóval így történt. – Hangja élesen hasított a levegőbe, bántotta a lány fülét. Zsófi egy pillanatra megrémült. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy további magyarázattal szolgáljon, amikor az asszony dühösen a fia mellett termett és szúrós szemmel meredt rá.

– Na, most aztán tényleg elegem van belőled! Visszamegyünk az étterembe, egy hang nélkül végigülöd az ünnepséget, aztán otthon apáddal együtt átbeszéljük, mi a fenét kezdjünk veled – sziszegte.

– Anya, csak apát ne! Tudod, hogy akkor az úszás… – Dávid úgy könyörgött, mint egy óvodás. Minden Zsófival és Krisztiánnal kapcsolatos terve köddé vált, de már nem is számított igazán. Pánik fogta el a gondolattól, hogy apja haragjában esetleg eltiltja az úszástól és akkor búcsút inthet a sportösztöndíjának. Pedig a múltkori eset után szülei elég világosan a tudtára adták, hogy még egy balhé, és befejezi sportkarrierjét. Mehet ügyvédnek mint a szülei. Félelem szorította össze a mellkasát, ha csak erre gondolt.

– Fogd be a szád! Eleget vitáztam miattad apáddal. Melletted álltam, támogattalak, erre kiderül, valóban te vagy a hunyó. Elszúrtad, viseld a következményeit. Most legyen nagy a szád, ne csak akkor, amikor egy lányt hordasz le a sárga földig! Hol van benned a tisztelet a női nem iránt? Nem így neveltünk! Az most már biztos, hogy a szünetekben besegítesz az irodában. Akár ügyvéd leszel, akár nem, akkor is megtanulod, mi az a munka. Nem árt, ha egy kis tiszteletet is magadra veszel! – hangja visszafojtott indulatról árulkodott. Hatalmasat csalódott a fiában, úgy érezte elárulta őt, pedig ő kiállt érte. Erősen belekarolt Dávidba és ellentmondást nem tűrően elindult vele vissza az étterembe.

Zsófi döbbenten nézett utánuk. A benne kavargó érzelmektől még levegőt is elfelejtett venni. A megkönnyebbüléstől könny szökött a szemébe. Most először érezte, hogy tényleg vége; megszűnt minden rossz, ami szellemként kísértette őt az elmúlt hónapokban.

Ahogy Dávidék eltűntek a szeme elől, a bámészkodók is szép lassan felszívódtak. Mély levegőt vett és elindult megkeresni Klaudiát. A fák között nem látott senkit, mintha a föld nyelte volna el barátnőjét. Csalódottan tette le a kürtőskalácsokkal teli zacskót az egyik asztalra. A kabátzsebében kotorászott a telefonja után, amikor egy kedves érintést érzett a vállán. Szíve meglódult, amikor Krisztián barna tekintetével akadt össze a pillantása. A fiú komolyan fürkészte az arcát.

– Szia, hát te? – kérdezte a lány elhaló hangon.

– Szia, Klaudiát várom. Mondta, hogy beszélni akar velem ma délután, csakhogy neki nyoma sincs a tónál. Helyette viszont volt szerencsém végignézni Dávid teljes műsorát – húzta el a száját, kezét még mindig Zsófi vállán nyugtatta.

– Akkor mindent láttál és hallottál – hajtotta le Zsófi a fejét szomorúan.

– Pont eleget ahhoz, hogy újra be akarjam verni a képét. – Szavai komolysága éles ellentétben állt a hangjában bujkáló kedvességgel. Kezét lassan végighúzta a lány hátán, aztán az arcához ért. Hátrasimított egy kósza tincset Zsófi füle mögé, majd ujjaival finoman a lány ajkához ért, végül leengedte a kezét és hátrébb lépett. Zsófi felsóhajtott, megremegett a váratlanul rátörő érzelmektől.

– Végül nélküled is megoldódott a helyzet. – A lányban feltámadt a remény, végre jól alakultak a dolgok. Dávid anyjának felbukkanása pontot tett az ügy végére.

– Igen, szerencsére. – Krisztián még mindig hezitált. Felkavarta az iménti jelent, ahogy Zsófi jelenléte is. Amikor megpillantotta őt, sejtette, hogy Klaudia mesterkedése van a dologban. Először dühbe gurult és átverve érezte magát. Aztán el kellett ismernie, nagyon hiányzott neki Zsófi. Amikor meglátta őt a fák felé közeledni, hevesebben vert a szíve, szája önkéntelenül mosolyra húzódott. Már éppen arra készült, hogy odamegy hozzá, amikor Dávid utolérte a lányt, és történt, ami történt. Bele akart avatkozni, de a fiú anyja megelőzte őt. Nagyon meglepte, hogy végre Dávid azt kapta, amit megérdemelt.

Most pedig hirtelen nem tudta eldönteni, mitévő legyen. A szívére vagy az eszére hallgasson-e. Szerette Zsófit, ebben egy percig sem kételkedett. Éppen ezért mindennél fontosabb volt számára, hogy ne érje bántódás a lányt. Zsófi megérezhette belső vívódását, mert odalépett hozzá. Kezét a srác mellkasára helyezte, a nem várt érintéstől a fiú szíve gyorsabb ütemre váltott.

– Kérlek, ne lökj el magadtól – suttogta a lány – hidd el, tudom, mit szeretnék. Téged!

– Ó, Zsófi – sóhajtott egy nagyot, majd szorosan magához ölelte őt. Megtört benne az ellenállás, remélte, Dávid a mai nap után észhez tér végre és békén hagyja őket. Még pár hónap a suliból, aztán mindenki megy a maga útjára. Lehet, soha többé nem látják egymást, és ez így van jól.

Akkor meg miért ne kezdhetnénk mindent elölről? – hasított belé a felismerés.

Zsófi a megkönnyebbüléstől sírva fakadt. Zokogva fúrta bele magát a fiú ölelésébe. Elmondhatatlanul hiányzott neki Krisztián. Annyi mindent akart volna mesélni neki, de csak hüppögött és még szorosabban bújt hozzá.

– Ne sírj! – suttogta a lány fülébe a srác, majd finoman megpuszilta Zsófi arcát. A lány kicsit eltartotta a fejét, hogy Krisztián szemébe nézzen. Némán, szavak nélkül adták a másik tudtára, mit éreznek.

Ahogy Krisztián szája közeledett Zsófi ajkához, még a térde is megremegett. A fiú csókja visszafogott szenvedélyről árulkodott, lassan, finoman érintette bőrét. Krisztián nem akart semmit elsietni, most már tiszta lappal indult Zsófinál. Kicsit elhúzódott a lánytól, megfogta mind a két kezét. Zsófi kérdőn nézett rá, először nem értette, mit akar a másik.

– Szia, Krisztián vagyok az új fiú. Nemrég költöztünk a városba. Még nem ismerek itt senkit. Lennél az idegenvezetőm? – Félszeg mosolyát huncut pillantása ellensúlyozta.

– Szia, én Zsófi vagyok, nagyon örülök, hogy megismertelek. Ezer örömmel körbevezetlek, megmutatom neked a kedvenc helyeimet. Talán kezdhetnénk egy sétával a tó körül, de előtte együnk pár falatot! Hoztam magammal kürtőskalácsot, amit szívesen megosztok veled – ment bele a fiú játékába. Tetszett neki, hogy mindent újrakezdhetnek. Itt az esély, hogy maguk mögött hagyják a rossz emlékeket. Zsófit elöntötte a határtalan boldogság, mivel megtalálta azt, akit mindig is keresett. Mosolyogva bújt vissza a fiú ölelésébe.