Alexander

Számat vékony vonallá préselem, miközben apám egyre indulatosabban gesztikulál. Próbálok nyugodtnak látszani, de ahogy telnek a percek, majd a perc órába fordul, kezdem elveszíteni a fejem. A sokadik szitokáradatánál végül keményen az asztalra csapok:

– Elég! – ordítom – Felnőtt férfi vagyok, nem egy taknyos kölyök, akinek megmondhatod, mikor mit tegyen!

– Akkor viselkedj is felnőtt módjára, Alexander! – Apám idegesen a hajába túr, de ő nem emeli fel a hangját. – Ez a nemtörődöm életstílus, a tékozlás és a kicsapongásaid már kárt okoz nemcsak a családunk jó hírének, hanem a cégnek is. Évek óta a földbe döngölöd a részvényeink értékét!

Nagyot sóhajt, majd hirtelen megváltozik az arckifejezése. Elmélyülnek a ráncai, egy árnyék suhan át a vonásain. Most először látom, hogy megöregedett. Egy pillanatra megszánom. Megkerülöm az asztalt, kezem a vállára teszem. Fáradt tekintetét rám emeli, én pedig egy engesztelő mosolyt küldök felé.

Ekkor kivágódik a dolgozószoba ajtaja. Anyám viharzik be.

– Már megint mivel idegesítetted fel az apádat? – harsogja. – Úgy kiabáltál, hogy még a vendégek is felkapták a fejüket. Próbáltam elterelni a figyelmüket, de nem igazán sikerült. Tudod, mennyire fontos a családi egység! – Szürke szeme hidegen villan.

Fellángol bennem a düh, az öklöm akaratlanul is összeszorul. Elegem van. Az évszázados macska-egér játék után egyszerűen kiégtem. Torkig vagyok a titkokkal, a mesterkedéssel, a fenyegetésekkel.

– Csak a szokásos. Apa szerint egyedül én vagyok a hibás a család anyagi helyzetéért – húzom el a szám keserűen.

– Mert így is van! — csattan fel anyám. Teátrálisan apám mellé lép, elegánsan a szék karfájára helyezkedik, és átöleli a férje vállát. Mintha tőlem akarná megvédeni, mintha én lennék az egyedüli felelős apám egészségének a romlásáért. Pedig anyám az, aki mindent megtesz azért, hogy a végletekig kiszipolyozza őt, anyagilag és érzelmileg egyaránt. Olyan fondorlatos módon tekeri az ujja köré, hogy apám ebbe őszült bele. Tudom, hogy a lelke mélyén pontosan tudja milyen nő is a felesége, de az anyám úgy megbabonázta, hogy akkor is hinne az ártatlanságában, ha a szeme láttára bújna ágyba valaki mással.

Bámulatos módon az anyám minden mocskos kis ügyletét kimagyarázza. Olyan ártatlan babaarccal képes a legnagyobb hazugságot is előadni, hogy felfordul tőle a gyomrom. Apám pedig bújik hozzá, mint egy szerelmes kamasz. Undorító.

– Szálljatok le rólam! Talán ideje lenne a saját elcseszett életetekkel foglalkozni. – Sarkon fordulok. Még a vendégek között elvegyülni is jobb, mint velük egy levegőt szívni.

– Alexander! – Anyám hangja megtorpanásra késztet. Megborzongok, de nem nézek hátra. Talán jobb is.

– Meghívtam Nicole-t. Úgy hallottam, befuccsolt a házassága azzal a hajómágnással. Ráadásul az az idióta nem kötött házassági szerződést, így Nicole mesés vagyonnal távozott. A minap összefutottam vele, szóba kerültél. Nem lenne ellenére, ha újra felmelegítenétek a kapcsolatotokat. Családra vágyik. És benned minden megvan ahhoz, hogy jó férj és apa váljon belőled.

Minden idegszálam megfeszül. Tudom, hogy meghívta. Mielőtt feljöttem apámhoz, kiszúrtam a tömegben.

– Hányszor mondjam még, hogy ne avatkozz az életembe?!

Felhorkanok, amikor apám is rákezdi:

– Most már nincs választásod. Meg kell állapodnod. Tisztességes képet kell festened magadról a médiában. Nicole befektetne a vállalatba, ha feleségül vennéd. Ez lehet az utolsó esélyünk.

A hangjában ott a könyörgés. Tudom, mennyire fontos neki a cég. Anyám után vagy mellett ez az egyetlen, amit igazán szeret. A részvétem újra feltámad iránta.

– Meglátom, mit tehetek.

Kilépek a folyosóra. Mögöttem apám megkönnyebbülten felnevet.

Kurva szar az élet. Sosem tudok jól dönteni. Folyton túlgondolok mindent. A végén úgyis egyedül maradok. Talán, ha szerencsém van, pár meghitt pillanat még jut Darinával.

Most is vele kéne lennem. De a medálom egyre nehezebben tölt fel. Öregszem. Hét év hosszú idő – ennyi ideje éljük a titkos életünket. Napi szintű mentális kapcsolat, de alig látjuk egymást. Ez feszültséget szül. Mindkettőnkben.

Amikor leérek a földszintre, hirtelen néma csend fogad. Minden szem rám szegeződik. Előveszem a szokásos mosolyom, és a hangulat gyorsan oldódni kezd. Már éppen fellélegeznék, amikor Nicole tűnik fel a tömegben, és elindul felém. A gyomrom görcsbe rándul.

Hanyagul biccentek, a nappali sarkában kialakított bárpult felé veszem az irányt. Már készül a dupla whisky-m, mikor megérzem a parfümjét.

– Miért nem üdvözöltél, amikor megérkeztem? Láttam ám, hogy észrevettél – búgja érzékien, hozzám simulva.

A ruha, amit visel, semmit sem bíz a képzeletre. Tisztában van vele, milyen hatása van bármelyik férfira. Csakhogy én nem vagyok bármelyik férfi. Sosem mondhattam el neki az igazat. Azt hiszi, ami köztünk volt, az valódi volt. Talán az ő részéről igen, de az enyémről biztos nem. Mindent egy célért tettem: Darina megmentéséért.

Elönt a lelkiismeret-furdalás. Őt is becsaptam. Mint mindenkit.

Még engem is?

Darina hangja hirtelen villan be. Felszisszenek. Hogy csinálta ezt? Eddig csak én tudtam kezdeményezni a kapcsolatot. Ez most más. És ijesztő.

Sokan vannak – válaszolom némán, miközben elhátrálok Nicole-tól. De ő nem tágít, lebiggyeszti a száját, majd egyik ujját az ajkamhoz érinti, miközben a fejemet Darina tölti meg.

Valaki nagyon rád van kattanva.

Hangja hideg, metsző. Nem féltékenység. Valami mélyebb, ami mar és éget belülről. Fájdalom. Keserűség.

– Elég ebből! – vetem oda gorombán. Nicole meghökkenve hátralép. Több vendég is felénk fordul. Nem érdekel. Arcizmaim merevek. Nicole zavartan motyog valamit, majd a mosdó felé tűnik el.

Darina kacagása betölti az elmém. Gúnyos. Szokatlan tőle.

Ez most mire volt jó?

Kérdésemre nem jön válasz, a kötelékünk néma marad. Újra próbálkozom, de a tömegben képtelen vagyok vele érdemben kommunikálni.

***

Órákkal később kimerülve érek haza. Apám, anyám, Nicole és Darina túl sok volt mára. Miután Nicole-t sikerült vérig sértenem, anyám úgy tapadt rám egész este, mint egy árnyék, egy perc nyugtot sem hagyott.

De most végre egyedül vagyok. Felvánszorgok a szobámba, ruhástól dőlök az ágyra.

Még összegyűröd a szép zakód.

Darina. A hangja tele dühvel, mégis próbálja leplezni.

– Mi ütött beléd? – kérdezem rekedten.

Belefáradtam, Alexander. Mindig csak várok. Aztán, amikor valami fontosat akarok megosztani veled, mivel kell szembesülnöm? Az exed nyomulásával.

A fájdalma letaglóz. Ölelném, de még emléket sem tudok küldeni.

– Anyám partit szervezett. Úgy gondolta, jó ötlet meghívni.

Miért gondolta ezt? Ezer éve, hogy szakítottatok.

Nem válaszolok, de Darina nem hagyja annyiban. Már nem az a nő, aki beéri félmondatokkal. És igaza van. Rengeteg mindent nem mondtam még el.

– Nem tudom. És nem is érdekel. Anyám mindig mesterkedik valamiben.

Meglep, hogy Darina hirtelen témát vált.

Hálaadásra nem megyek Amaráékhoz. Kaptam egy nagy projektet, amit idén még be kell fejeznem, ezért itthon maradok. Viszont így lenne lehetőségünk nyugodtan együtt lenni. Napokig senki sem fog keresni.

Megremegek. Milyen jó lenne! De túl nagy a kockázat.

– Nem tudom, hogy ez mennyire megvalósítható. Maradjunk a megszokott keretek között. Túl veszélyes.

Értem.

Egyetlen szó. Benne van minden. Csalódás. Reményvesztettség.

– Ne haragudj. De azért találkozunk, csak rövidebb időre.

Persze.

Feláll a szőr a hátamon.

El fogom veszíteni, hasít belém a gondolat.

– Darina… Nem érted, hogy veszélyben vagy? Nem tehetünk meg bármit. Hidd el, mindennél jobban vágyom arra, hogy öleljek, veled ébredjek, halljam a nevetésed, hogy csak úgy együtt legyünk…

Elegem van a ködösítésből. Hét éve várok, hogy tisztességes magyarázattal állj elő. Csak lopott órák jutnak nekünk. Folyton figyelni, titkolózni, bujkálni. De mi ez köztünk valójában? Meg akarom érteni, de te nem hagyod.

A fenébe, rohadtul elcsesztem.

– Meg fogom találni a módját, hogy helyrehozzam. – Felülök.

Nem hiszek neked. Elegem van. Elvesztegettem az éveimet. Egyedül és magányosan fogok meghalni.

Bassza meg. Nem veszíthetem el megint. Ezúttal nem. De baromira félek.

***

Dedikált példány előjegyzése: elena.honoria@gmail.com

Előjegyezhető az alábbi könyvesboltokban is: