Szenvedély
Olyan 7–8 éves forma lehettem, amikor nagymamám egy szombati esős délutánon kézen fogott, és elvitt az Operába. A Hattyúk tava című balettelőadást néztük meg. Teljesen magával ragadott a zene, akárcsak a tökéletesen mozgó, kecses táncosok. Tátott szájjal ültem végig a darabot. Akkor és ott szerelemes lettem. Szerelmes lettem a klasszikus zenébe, és szerelmes lettem a táncba is. Elhatároztam, hogy én is olyan leszek, mint a színpadon lévő balerinák. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ezzel már nagyon elkéstem, hiszen nem tanultam táncolni.
Amint hazaértem, nyaggatni kezdtem a szüleimet, hogy írassanak be egy tánciskolába – amit ők meg is tettek –, de hiába a szenvedély és a lelkesedés, már túl „öregnek” számítottam ahhoz, hogy valaha is komolyabb karriert fussak be mint balerina. Ettől függetlenül a táncteremben töltött minden percet élveztem. Az évek alatt sokféle irányzatba belekóstoltam, de az örök szerelem a klasszikus balett maradt.
Lelkesedésem hosszú-hosszú ideig töretlenül szárnyalt. Imádtam mindent, ami a balettel volt kapcsolatos. A ruhákat, a cipőket, a gyakorlatok nevét franciául. Igyekeztem a legtökéletesebben végrehajtani mindent, amire a testem csak képes volt. Sosem fáradtam el, hiába sajgott már minden izmom.
Már elég jónak számítottam a tánciskolában, amikor egy hideg őszi napon a vezető tanárnőnk felvetette, hogy a Hattyúk tavát fogjuk előadni az évadzáró gálán. A hírtől tűzbe jöttem. Minden vágyam az volt, hogy egyszer eltáncolhassam Odett történetét. Rögtön feltörtek bennem az Operaházban látott emlékek. Elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy enyém legyen a főszerep. Minden szabadidőmet a koreográfiák gyakorlásnak szenteltem. Már véresre törte a lábam a spicc-cipő, de nem érdekelt, csak gyakoroltam és gyakoroltam. Izgatottan vártam azt a napot, amikor végre kiderül a szereposztás.
Remegve hallgattam tanárnőmet, amint felolvasta mindenki nevét, megjelölve a saját karakterével. Végül olyan valaki kapta meg Odett szerepét, aki abban az időszakban oktatóm nagy kedvence volt. A többi lány már jó ideje erről suttogott a folyosón, de én nem akartam elhinni. Azt gondoltam, ha kitartó és szorgalmas vagyok, akkor van esélyem elnyerni a főszerepet. Tévedtem. Hatalmasat csalódtam, fájdalmam leírhatatlan volt. Rá kellett ébrednem, hogy bizonyos helyzetekben nem az számít, hogy mennyit gyakorol az ember, vagy mit tud, hanem az, hogy mennyire jól helyezkedik, mennyire tud a tanár kegyeibe férkőzni. Akkor és ott nem a tudás, szorgalom számított. Nagy pofon volt, napokig teljes letargiába zuhantam. Többé nem voltam képes teljes szívvel táncolni, nem hittem a szép, dicsérő szavaknak sem.
Kötelességtudóan folytattam a tanévet, de a szívemben megmaradt a tüske. A gálán a tánckarban kaptam szerepet, én voltam az egyik hattyú. Keserédes hangulatban pörögtem a színpadon, lelkem egy része fájdalmasan figyelte a főszereplőt, és vágyakozva gondoltam arra, bárcsak én állhatnék ott. A másik felem viszont boldogan hajlongott a zene ritmusára. Végül ez lett az utolsó táncom, a gála után otthagytam a balettot. Hátat fordítottam mindannak, amit a legjobban szerettem. Döntésem véglegesnek bizonyult, nem tudtam túljutni csalódásomon.
Többet nem léptem színpadra, de a balett iránt érzett szenvedélyem megmaradt. Ha szomorú vagyok, elvonulok, felhúzom a balettcipőm, és táncolok, de csak magamnak. Nincs elvárás, nincs megfelelési kényszer, csak én vagyok és a balett. Ilyenkor kitáncolom magamból a fájdalmat. Már nem érdekel, mennyire tökéletes vagy profi a mozdulatom, csak az számít, hogy amikor táncolok, fellobban bennem az a szerelem, amit akkor éreztem, amikor először voltam az Operában.
„Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.”
Paulo Coelho
Nem lettem profi táncos. Sőt, még csak hasonló szakmát sem választottam. Másfelé sodort az élet, de ahogy az ember nem felejti el az első igaz szerelmét, én sem felejtettem el a tánc iránt érzett szenvedélyem. Amint meghallom Csajkovszikj gyönyörű klasszikusait, azonnal érzem karomban, lábamban a zene ritmusát. Észre sem veszem, de a kezem már magától beáll kezdő pozícióba.
„Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban.”
Dirty Dancing