Emlékek

Utóhatás

Hanna lágyan megfogja a kezem. Érzem, ahogy a könnyeim újra utat törnek maguknak, ma már vagy századszorra. Nem számít, most nem foglalkozom velük. Ez eddigi életem legcsodálatosabb napja. Kerek egy órával ezelőtt mondtam ki Ákosnak a boldogító igent. Még most is a felhők közt lebegek.

El sem hiszem, azóta eltelt egy év, hogy Hannánál újra egymásra találtunk. Ákos komolyan gondolta minden szavát, amit akkor, ott mondott. Attól a naptól kezdve teljesen új irányt vett az életünk. Azonnal összeköltöztünk; először nálam laktunk. A karácsonyi lánykérés után – amire azonnal igent mondtam –, viszont gőzerővel nekiugrottunk közös otthonunk keresésének. A sors mellénk szegődött; pár hét alatt megtaláltuk álmaink házát egy csendes, kertvárosban. Ez idő alatt Ákos cége is nagy változásokon ment keresztül. Csilla mellett a vezetőség új társakkal bővült. Ma már valóban csak munkakapcsolatban állnak egymással. Elfogadtam, hogy Csilla sosem fog teljesen eltűnni az életünkből. Ő meg nem tehetett mást, mint elfogadta, hogy Ákossal csak cégtársak lehetnek. Mióta újra együtt vagyunk, a privát telefonhívásai, a közös, kettesben töltött ebédjeik és céges utazásaik is elkoptak. Ahogy megjelentek az új cégtársak, Csilla háttérbe került. Azt hiszem, akkor értette meg igazán, sosem kapja vissza Ákost.

Visszaterelem gondolataimat a jelenbe. Amikor Hanna szemébe nézek, elönt a határtalan szeretet barátnőm iránt.

– Hanna! Nem tudok elég hálás lenni mindazért, amit velem tettél. Nagyon szeretlek és köszönök mindent – suttogom halkan.

Válasz helyett Hanna szorosan átölel – már amennyire ez lehetséges a nagy pocakjától és az én menyasszonyi ruhámtól. Finoman végigsimítok a hasán második babáját várja, és már a nyolcadik hónapban jár. Könnyek égetik a szemem a boldogságtól –, percekig összeborulva állunk, amikor Ákos megjelenik.

– Lányok, már mindenhol kerestelek titeket. Minden rendben? – kérdi kissé feszült hangon, ahogy meglát minket pityeregve, összeborulva.

– Igen – szipogok, miközben a könnyeimet törölgetem –, csak kikísértem Hannát levegőzni. Túl nagy volt a tömeg odabent. Nem akartam, hogy rosszul legyen. Nagyon kell vigyázni, főleg most, az ő állapotában – hadarom zavartan.

Ákos finoman átölel, és gyengéden belecsókol a nyakamba. Boldogság és a vágy önt el iránta. Mosolyogva megfogom a kezét, másik kezemmel Hannát ölelem át vigyázva. Indulnék vissza a vendégek közé, de Ákos keze, a derekamra kúszik és erősen megszorít, hogy ne tudjak elszökni előle.

– Maradj még egy percet! – suttogja lágyan.

Hanna ránk mosolyog és visszaindul a terembe. A nyitott ajtókon át lágy dallam kúszik felénk. A zenekar éppen egy romantikus, lassú számot játszik. Ákos még mindig szorosan öleli a derekamat. Próbálnék hozzásimulni, de szoknyám rétegéitől, és az alatta megbúvó abroncstól kicsit nehézkes, így marad némi távolság kettőnk között. A zene ritmusára lágyan ringatózni kezdünk. Újra könnyek futják el a szememet. Az utóbbi időben azon kapom magam, mennyire szentimentális lettem, folyton elérzékenyülök. Ki érti ezt? Ákos zakójához érintem arcomat, nem akarom, hogy folyton sírni lásson.

– Nézz rám, sünike! – finoman felemeli az államat, hogy a szemébe tudjak nézni – Szeretlek.

– Én is szeretlek – válaszolom. Mielőtt megcsókolna, két szót suttogok még zakójába:

– Nagyon-nagyon…