Emlékek

A vacsora

Fülledt, meleg nyári este van. Élvezem, ahogy a lemenő nap végigcirógatja arcomat, miközben kényelmes léptekkel sétálok Hannáék háza felé. Hetek óta hívnak, hogy töltsek velük egy kellemes estét. Eddig visszautasítottam őket, mert rengeteg munkám halmozódott fel az utóbbi hónapban. Ez idő alatt végre visszanyertem régi, cinikus önmagam. Újra az a kíméletlen, karrierista nő lettem, aki az osztálytalálkozó előtt voltam. Sok időmet és energiámat emésztette fel, hogy bebizonyítsam a főnökömnek, visszakapta legjobb emberét, aki mindig kimért, hűvös és vérprofi a szakmájában.

Nehezen, de sikerült kitörölni a lelkemből annak a borzalmas napnak az utóhatásait. Az Ákossal való csúnya összeveszésem vége az lett, hogy hetekre kiütöttem magam. Képtelen voltam dolgozni, nem tudtam kommunikálni a világgal. Hanna tartotta bennem a lelket, az első pár napban hozzám is költözött. Nem tudok elég hálás lenni neki a támogatásáért. Ő volt az egyetlen, akivel abban az időszakban szóba álltam. Senkire sem voltam kíváncsi, a munkahelyemen beteget jelentettem, teljes apátiába zuhantam. Egész nap magam elé bámulva ültem a teraszon.

Töröltem és letiltottam Ákost minden közösségi média platformomról. Nem akartam látni, nem akartam beszélni vele. Semmit sem akartam tőle. Annyira bántott, ami a lakásánál történt, hogy elhatároztam többé nem akarok szerelmes lenni, soha többé nem engedek magamhoz közel senkit. Összetörte a szívem, így inkább a kényelmes, szingli életemet választom.

Pár hete a Balatonnál volt egy nagyszabású konferencia, aminek a lebonyolításával engem bízott meg a főnököm. Életemben először nem örültem egy ilyen lehetőségnek, mert biztosra vettem, hogy a téma miatt Ákosék cége is képviselteti magát. Nem tévedtem. Már az első estén, a nyitóvacsorán összefutottunk. Természetesen vele volt a levakarhatatlan Csilla is. Önelégülten, széles vigyorral az arcán sétált, Ákosba karolva. Amint Ákos észrevett, lerázta magáról Csilla kezét, és felém indult. Én viszont gyorsan odabiccentettem neki, és már el is vegyültem a tömegben. Nem akartam beszélni vele, nem akartam, hogy egy picit is felkavarjon a jelenléte. Elfogadtam, hogy Csilla nyert, elérte, amit akart. Nem volt már mit mondanom Ákosnak. Szerencsére sikerült úgy alakítanom a továbbiakban, hogy ne nagyon fussunk össze a rendezvény alatt. Viszonylag hamar eltelt az a pár nap és még a főnököm is megnyugodhatott, mert tökéletesen lebonyolítottam a konferenciát. Határtalan megkönnyebbülés töltött el, amikor végre hazaértem.

Visszazökkenek a jelenbe, amikor megpillantom Hannáék házát. Boldog mosollyal arcomon csöngetek be hozzájuk. Alig várom, hogy újra megöleljem legjobb barátnőmet. Társaságukban jól fog esni egy könnyed, nyári vacsora. Végre kicsit leereszthetek a sok munka után. Látom, hogy Hanna vidáman szeli át a kertet, hogy beengedjen. Amint kinyílik az ajtó, izgatottan megölel, de közben a hátam mögé les, mintha keresne valamit.

– Vársz még valakit? – szalad ki a számon.

– Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy tényleg gyalog jöttél és nem kocsival. – Még mindig nem fordul felém, csak izgatottan pásztázza az utcát.

– Kérted, hogy hagyjam otthon az autóm. Amúgy se volt nagy kedvem vezetni. Nagyon szép idő van, jólesett a séta. Szívesen meginnék egy pohár bort is, nagyon feszített hetem volt.

Szavaim hallatán Hanna megkönnyebbült sóhaj kíséretében terel befelé a házba. Olyan furcsán viselkedik, alig ismerek rá. Nem értem, hogy miért ég lázban egy egyszerű vacsora miatt.

– Mondd, te ittál valamit? – kérdezem egyre kíváncsibban.

– Dehogy! Honnan veszed? Vendégvárás elején sosem iszom, tudod jól – tiltakozik hevesen.

– Ha jól tudom, én vagyok az egyetlen vendégetek, úgyhogy veheted lazábbra is a készülődést. Vagy lemaradtam valamiről, és estélyt rendezel? Akkor viszont szólhattál volna, mert nem ezt a ruhámat vettem volna fel – pördülök meg Hanna előtt, hogy jól szemügyre vehesse a szettemet. Bő, virágmintás szoknya, és laza blúz van rajtam.

– Jaj, Laura, ne butáskodj! Gyönyörű vagy, mint mindig. Csak kicsit izgulok, hogy minden simán menjen, ilyenkor nem tudok inni – mondja izgatottan, és már el is tűnik a konyhában.

Egyre furcsábban viselkedik, így gyorsan utánasietek. Úgy érzem, kezd szertefoszlani a nyugodt, csevegéses estéről szőtt álmom.

– Hanna, mi van veled? Olyan furcsán viselkedsz. Azt beszéltük, egy könnyed, baráti légkörben eltöltött esténk lesz. Annyira vártam ezt a vacsorát, most meg úgy pörögsz, mintha legalább az angol királynőt látnád vendégül.

– Csak képzelődsz – motyogja, de közben elfordul, és minden figyelmét a serpenyőben sülő húsoknak és zöldségeknek szenteli.

Á, feladom! Teljesen megbuggyant – gondolom. Inkább kiszaladok az előszobába, és az ajándékos táskákat megragadva elindulok a nappali felé. Arra gondolok, amíg Hanna a vacsorával foglalatoskodik, addig odaadom élete párjának és kisfiának az ajándékokat. Nagy meglepetésemre a nappali teljesen üres. Nincs ott senki. Nem megy a tévé, és a játékok is szépen összepakolva hevernek az egyik sarokban.

Nem értem mi történhetett.  Fejcsóválva visszaballagok a konyhába.

–Hol vannak a többiek? Mi ez az egész? – záporoznak a kérdéseim. Nyugtalan leszek, remélem nem történt egyiküknek sem baja.

– Ne aggódj, csak ülj le! Töltöttem neked egy pohár bort, azt hiszem, jól fog esni – csitít barátnőm.

Már nem is néz a szemembe, láthatóan egyre izgatottabb, én meg kezdek egyre idegesebb lenni. Aggódva fújok egyet, és leülök a székre. Kezembe veszem a kitöltött italt, és próbálom kiverni a fejemből, hogy esetleg tényleg valami baj van. Gondolataimból a kapucsengő hangja riaszt fel. Felállok, hogy kimenjek megnézni, ki érkezett, de Hanna gyorsan elállja az utamat, így a döbbenettől meghátrálok.

– Majd én – veti oda határozottan, hogy eláll a szavam.

Nem ismerek rá, sosem beszélt még velem így. Megvonom a vállam, visszaülök a helyemre. Őszinte kíváncsisággal várom a folytatást. Furcsa bizsergést érzek gyomrom legmélyén. Valami készülődik, de nem biztos, hogy tetszeni fog.

Közeledő lépteket hallok, a döbbenettől levegő után kapkodok, mivel Ákos lép a konyhába, vigyorogva, Hanna pedig szorosan mögötte.

– Szia, Laura – köszön vidáman Ákos.

– Te mit keresel itt? – sziszegem köszönés helyett. Szemem villámokat szór, de nemcsak Ákosra, hanem Hannára is.

– Hanna hívott meg egy baráti vacsorára – válaszol még mindig vidáman, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

– Nem is tudtam, hogy új barátja van Hannának. Milyen érdekes, hogy erről az aprócska tényről engem elfelejtett tájékoztatni – vetem oda élesen, most már barátnőmnek címezve a szavakat.

– Laura – kezd bele Hanna vékonyka hangon a mondandójába, akit ebben a percben meg tudnék fojtani –, tudom, hogy most haragszol és nem érted, miért hívtam meg Ákost is vacsorára, de kérlek, hallgass meg! Csillapodj le, mindent megmagyarázok.

– Kezdheted is, halálosan nyugodt vagyok – suttogom, de belül érzem, hogy ordítani tudnék.

Visszafogom magam, mert eszembe jut, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, úgyhogy hagyom, hogy elmondja, mi történik. Hanna és Ákos kihúznak egy-egy széket az asztaltól, ők is leülnek.

Na, ez hosszú lesz – gondolom bosszúsan.

– Három hónappal ezelőtt, amikor Ákos lakásán jártunk, és megtörtént az a borzalmas félreértés… – kezdi Hanna, de én azonnal a szavába vágok.

– Nem volt ott semmi félreértés!

– Kérlek, hagyd, hogy végigmondjam! – fogja meg barátnőm nyugtatóan a kezem.

Bólintok, de elhúzom, és mérgesen keresztbe fonom a karom mellkasom előtt. Nem akarom, hogy bárki hozzám érjen, ideges vagyok.

– Szóval, azután a bizonyos este után teljesen magadba fordultál. Törölted Ákost, nem akartál vele szóba állni. Én mégis úgy gondoltam, képtelenség, hogy Ákos és Csilla egy pár legyenek, az meg még nagyobb képtelenség, hogy Ákos ne érezne irántad valamit. Így felhívtam és megkértem, találkozzunk és tisztázzunk mindent. Sokat beszélgettünk. Megértettem, miért viselkedett úgy, ahogy. Megbeszéltük, hogy itt nálam rendezek nektek egy vacsorát, ahol senki sem zavar majd titeket. Szeretném, ha meghallgatnád őt. Ha utána is úgy gondolod, nincs helye az életedben, akkor szó nélkül elfogadom a döntésed. Egyébként, megígérem, soha többé nem teszem veled, hogy a hátad mögött szervezkedek. Úgyhogy arra kérlek, nyugodj meg, és minden indulat nélkül hallgasd végig, amit Ákos mond – fejezi be Hanna komolyan.

Mindketten kérdőn néznek rám, de egyikük sem szól. Feszült csend uralkodik a konyhában. Hol egyikükre, hol másikukra nézek. Most már Ákos is ideges. Olyanok, mint az ítélet előtt álló gyanúsítottak. Egy percre meg is sajnálom őket. Hangosan felsóhajtok, mielőtt megszólalok:

– Rendben, végighallgatlak, de csak Hanna miatt. Ő az egyetlen, akire mindig és minden körülmények között számíthatok. Azt hiszem, ha már ennyi energiát belefektetett a kettőnk kapcsolatába, tartozom neki ennyivel. – Hangom hideg és kemény, miközben Ákosra nézek.

– Köszönöm, Laura – szólal meg Hanna megkönnyebbült sóhaj kíséretében. – Főztem vacsorát, van desszert és bor a hűtőben. Reggelig tiétek a ház. Családom férfitagjait elküldtem pecázni, én pedig anyukámnál alszom – folytatja vidáman.

– Nagyon optimista vagy – vetem oda gúnyosan.

Eszem ágában sincs reggelig itt maradni Ákossal. Minek? Meghallgatom, ennyi. Nem hiszem, hogy meg tud arról győzni, lehet közöttünk romantikus kapcsolat. Igyekszem elnyomni a gyomromban lévő izgatottságot, ahogy ránézek.

Hanna gyorsan összeszedi magát, azt veszem észre, hogy kettesben ülünk a konyhában. Egy ideig egyikünk sem szólal meg. Némán nézzük egymást. Annyi kérdés cikázik a fejemben, de nem akarom feltenni őket. Még nem. Tegye meg ő az első lépést, ezzel tartozik nekem.

– Örülök, hogy nem mondtál nemet erre a beszélgetésre – kezdi halkan. Hangja látszólag nyugodt, de érzem mögötte a feszültséget – Hannának mindent elmondtam, és szeretném veled is megosztani. Laura, – sóhajt fel – idióta voltam, amiért nem avattalak be az érzéseimbe. Talán akkor nem az történt volna, ami. Tudnod kell, hogy az öt évvel ezelőtti szakításunk padlóra küldött. Feleségül akartalak venni, nagyon fájt, hogy a karriert választottad helyettem. Amikor tavasszal újra felbukkantál az életemben, feltörtek bennem a régi emlékek. Először magam sem tudtam, mit akarok tőled, de amikor megláttam azt a bájgúnár Bencét a lakásod előtt, elöntött a féltékenység. Akkor tudatosult bennem, hogy sokkal többre vágyom egy futó kalandnál. Amikor Hanna hívására átrohantam hozzád, akkor Csilla szólt közbe, és el kellett mennem. De hidd el, nem szívesen tettem. Nem akartalak magadra hagyni. Mivel Csillával cégtársak és barátok vagyunk, kötelességemnek éreztem segíteni neki. Aztán jött a veled töltött hétvége az erdőben, ami fantasztikus volt; újra beléd szerettem. Már bánom, hogy akkor nem mondtam el neked. Rosszkor jött a római utazás, ezt belátom, de muszáj volt mennem. Kemény hetem volt, hulla fáradtan szálltam fel a hazafelé tartó gépre. Úgy voltam vele, majd az utazás után kárpótollak, kettesben elmegyünk valahová. Azért sem akartam, hogy kigyere elém a reptérre, mert tudtam, még egy csomó munka vár rám, amikor hazaérek. Gyorsan be akartam fejezni, hogy másnap közös reggelivel lepjelek meg. Sajnos erre már nem kerülhetett sor – hajtja le fejét szomorúan. Hosszú pillanatig csendben marad, majd újra rám néz.

Érzem, hogy szavai hallatán kezd felengedni bennem a feszültség. Most már kíváncsian várom a folytatást.

– Csilla felajánlotta, segít, hogy hamarabb végezzek. Tudom, mit gondolsz róla, szerinted újra akarja velem kezdeni. Hanna elmondta. Ezzel nem értek egyet. Inkább arról lehet szó, megszokta, hogy évek óta társak vagyunk, nagyon sok időt együtt töltünk. Eddig ezzel nem volt baj, mivel az évek alatt nem alakult ki senkivel komoly kapcsolatom. A Csillával való munkakapcsolatom nem érintette futókalandjaimat. Most viszont, minden más megvilágításba került. A balatoni konferencián döbbentem rá, bizonyos dolgokon, helyzeteken változtatnom kell. Láttam a szemedben felvillanni a szomorúságot, amikor megláttál Csillával besétálni a terembe. Beszélni akartam veled, de te eltűntél. Nagyon bántam, hogy nem egyedül mentem a konferenciára. Nos, mindent elmondtam az érzéseimről. Szeretlek, Laura, ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt. Nem akarlak megváltoztatni, elfogadom, hogy fontos számodra a karrier. Szeretném tiszta lappal kezdeni a kapcsolatunkat. Az étteremben, amikor sok év után megpillantottalak, teljesen elvarázsoltál. Gyönyörű vagy és magabiztos. Jól áll neked a céltudatos, határozott viselkedés. Hannával egyetértek abban, hogy néha túlzásba esel, de azt hiszem, meg tudod találni az arany középutat – fejezi be mondandóját.

Látom rajta, megkönnyebbült, hogy mindezt elmondhatta nekem. Én viszont nem tudom, mit feleljek, nem találom a szavakat. Kavarognak bennem az érzések. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megérint a mondandója. Azt hittem, üres kifogásokkal áll majd elő. Nem számítottam erre a vallomásra. Bizsergést érzek a szívemben. Annyira szeretném hinni, hogy mindez igaz, és csak a félreértések áldozatai vagyunk. Megköszörülöm a torkomat, mielőtt megszólalnék.

– Nem erre számítottam, nagyon megleptél. Tudnod kell, rettenetes heteket éltem át, miután otthagytalak a lakásodon Csillával. Összetörted a szívem. Azt hittem, előtte csak játszottál velem, és igazából Csilla az, akivel együtt szeretnél lenni. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után én is újra beléd tudok szeretni, de megtörtént. Egy kicsit vissza is változtam a régi Laurává, de nem bántam, mert boldog voltam melletted. Aztán megjelent Csilla, és úgy éreztem, mi nem fogunk átlagos párt alkotni. Az a nő mindig megzavarja az intim pillanatainkat, ezért is gondolom, hogy ő nem csupán cégtársként tekint rád. Most viszont tanácstalan vagyok, nem tudom, mitévő legyek. – Halványan elmosolyodok és felállok, mert úgy érzem, nem tudok egy helyben maradni.

Ákos is feláll, odalép mellém. Finoman hozzáér a karomhoz, érintése nyomán azonnal bizseregni kezd a bőröm. Keze az arcomra vándorol, gyengéden maga felé fordít. Pár centire áll tőlem, kérdőn néz rám. Be kell látnom, még mindig szeretem, nem akarom elveszíteni.

Vége

***

Befejező rész:

Emlékek – Utóhatás