Emlékek

A múlt érintése

Nagyon korán van, amikor Hannával leülünk egy csendes sarokba az irodaház büféjében. Egész héten nem volt alkalmunk normálisan beszélgetni. Halaszthatatlan munka vagy fontos tárgyalás folyton közbeszólt.

Most végre csak ketten vagyunk, senki sem zavar minket. Hanna tágra nyitja szemét, amikor meglátja, egy jókora dobozt csúsztatok felé az asztalon.

– Miért kapom? – kérdezi elhaló hangon.

– Mert szeretlek, és nagyon köszönöm, amit a hétvégén értem tettél. A nagy kavarodásban nem volt alkalmam elmondani, mennyit jelentett nekem – látom, ahogy elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában.

– Ezért igazán nem vártam ajándékot. Aggódtam érted, ennyi az egész – csillogó szeme elárulja, mennyire kíváncsi, mi van a dobozban. Hangos ujjongás közepette felpattan és a nyakamba borul, amikor szemügyre veszi a tartalmát. Még jó, hogy csak ketten vagyunk ezen a korai reggelen.

– Laura, annyira imádom ezeket a cuccokat – suttogja a fülembe.

Erősen megölelem, és csak mosolygok. Tudom, mit szeret, ennyi idő alatt azért kiismertem az ízlését. Ráadásul, aki a szívemnek kedves, arra azért odafigyelek, még akkor is, ha nem hangoztatom.

Amikor visszaülünk a helyünkre, átbeszéljük, mi is történt az utóbbi pár napban.

– Mi lett végül Csilla húgával? Nagyon szűkszavú voltál a telefonban, amikor faggattalak – kérdezi Hanna, persze rögtön a lényegre térve. Kíváncsi, mint mindig.

– Azért voltam szűkszavú, mert akkor még semmit sem tudtam. Ákos végül vasárnap késő este hívott, hiába ígérte korábban, hogy visszajön hozzám. Nagyon kimerült volt, de mégis elmesélte a történteket, Csilla húga végül előkerült. Egy barátnőjénél töltötte a hétvégét, amiről nem szólt senkinek, ezért nem találták. Nem faggattam tovább, de azért eléggé ki voltam akadva. Azóta sem hagy nyugodni, hogy Csilla a hátunk mögött folyton bekavar. – Megint felpaprikázom magam, amikor eszembe jut a beszélgetésünk Ákossal, és a korábbi események.

Szombat éjjel alig tudtam aludni, folyton Ákos hívását vártam. Amikor meg vasárnap végre jelentkezett, hajnalig a szavain rágódtam. Hétfőn zaklatottan mentem dolgozni, egyrészt a hétvégi események miatt, másrészt a kialvatlanságtól. Délelőtt Ákos újra hívott, amitől teljesen felpörögtem. Rögtön jobb kedvem lett, bár még mindig elég szűkszavú és fáradt volt. Így hagytam, nem piszkáltam, a lényeg, hogy felhívott. Viszont Csilla miatt számtalan kérdés kavargott a fejemben. Nyugtalanság lett urrá rajtam, tudtam, hogy forral valamit. Mindig jól működött a hatodik érzékem, az üzleti életben is számtalanszor vettem már hasznát.

– Egyszerűen hihetetlen ez a csaj! – zökkent vissza a jelenbe Hanna. – Mennyire átlátszó, amit művel. Nem értem, hogy Ákos miért nem veszi ezt észre?

– Ezzel nem vagy egyedül; már én sem értek semmit. A hétfői rövid telefonhívása után viszont olyan, mint akit kicseréltek. Azóta folyton aranyos üzenetekkel bombáz, szinte mindennap hív, esténként pedig hosszú chat partijaink vannak. Tegnap még azt is bedobta, hogy töltsük együtt a hétvégét.

– Juj, de izgi! És beleegyeztél, ugye? – kuncog barátnőm. Látom, nagyon élvezi a kialakult helyzetet.

– Természetesen nem – vetem oda hanyagul, de egy pillanat múlva Hanna képét látva kitör belőlem a nevetés. Arca teljesen elnyúlik a döbbenettől.

– Csak vicceltem, persze, hogy elfogadtam a meghívását – kacsintok rá vidáman.

– Ú, de utállak! – duzzog barátnőm, hogy sikerült átvágnom.

– Szeretném kideríteni, mit érzünk egymás iránt. Bízom benne, nem szól majd közbe semmi. Ezt Ákosnak is mondtam. Ő pedig ígéretet tett, mindent el fog követni, hogy egy olyan helyre menjünk, ahol senki és semmi nem zavarhat minket – fordítom komolyra a szót.

Hanna átnyúl az asztalon, és megfogja a kezemet. A szemén látom, nagyon örül az események alakulásának.

– Laura, annyira szeretném, hogy boldog legyél. Ismered a véleményem, szerintem Ákos a megfelelő férfi a számodra. Kívánom, hogy ez a hétvége sorsfordító legyen, és találjatok végre egymásra, úgy igazából. – Meghat Hanna aggódása, melegség tölt el attól, hogy ő a barátnőm. Nem is tudom, mihez is kezdenék nélküle.

– Na, jól van, ennyi romantikus ömlengés pont elég volt mára – pattanok fel.

Nem tudok mit kezdeni az utóbbi időben rám zúduló érzelmekkel. Az elmúlt években racionális énem irányított mindent, de az utóbbi időszak a feje tetejére állította belső nyugalmamat.

Hanna vidáman belém karol, és elindulunk irodáink felé, öleléssel válunk el. Már nem tudom, ki izgatottabb a hétvégi programom miatt; ő vagy én.

***

Már alkonyodik, amikor Ákos egy faházhoz kanyarodik az autóval. Alig egy órája indultunk el Budapestről, most meg egy gyönyörű erdőszéli háznál parkolunk le.

– Mindent elintéztem. Itt senki sem zavar minket. Vasárnap estig miénk a ház – fordul felém mosolyogva, közben megfogja a kezem, és szenvedélyesen belecsókol a tenyerembe. Elönt a forróság, ahogy a szemébe nézek, és meglátom benne a leplezetlen vágyat.

Gyorsan kiszállunk az autóból. Tényleg csak mi ketten vagyunk. A faház egy közeli településhez tartozik. Direkt arra a célra épült, hogy az elbújni vágyó párok vagy családok békét leljenek benne. Amikor belépünk, nagyszerű látvány fogad. A faház nem is fából készült, csak kívülről tűnik annak, vastag, masszív tégla falai vannak. Odabent kandallóval felszerelt barátságos környezet tárul elénk. Az alsó szinten a konyha és nappali egyetlen nagy helyiségként vár minket, míg az emeleten három pici hálószoba, és egy fürdőszoba kap helyet. Minden zuga megfelel a modern háztartásnak, de mégis passzol az erdő hangulatához. Zaklatottabban dobog a szívem, mert úgy érzem, mintha hazatértem volna.

– Egyszer télen is visszajöhetnénk ide. Megnézném, milyen, amikor a kandallóban ég a tűz. Most még elég meleg van hozzá – suttogom, közben Ákos felé indulok.

Megragadja a derekam, és szorosan magához húz. Szenvedélyes csókban forrunk össze. Leplezetlen vággyal simogatjuk egymást, szinte leszaggatjuk egymásról a ruháinkat. Elönt a szenvedély, már nem tudok józanul gondolkodni. Mindenhol Ákos száját, kezét érzem a testemen. Arra eszmélek, hogy a kandalló előtti puha szőnyegen szeretkezünk. Minden olyan tökéletes. Teljesen beleveszek Ákos érintésébe. Olyan, mintha a nélküle töltött öt év köddé vált volna. Mintha nem is szakítottunk volna.

Amikor csitul a szenvedély, a karjába bújok, ő pedig kibontott hajamat cirógatja. Nem szólalunk meg, csak élvezzük a csendet és a nyugalmat, ami körülvesz minket.

Ákos ígéretéhez hívem senki sem zavarja meg meghitt pillanatainkat. A telefonokat még az érkezésünkkor kikapcsoltuk. A ház hűtője teljesen feltöltve, minden földi jóval vár minket. Mire elérkezik a vasárnap, úgy érezem magam, mint aki újjászületett. Egész hétvége során olyanok voltunk, mint a friss házasok. Rengeteget szeretkeztünk, kicsit kirándultunk, társasoztunk, néha filmet is néztünk.

Azt hiszem, el tudnám képzelni így az életemet – gondolom mosolyogva. Ákos éppen a csomagokat viszi ki a kocsihoz, amikor belém hasít az érzés, hogy nem is akarok hazamenni. Szívem szerint itt maradnék hetekre, hogy csak mi ketten legyünk.

Nem kell a való világ, nem kellenek a problémák, nem kell Csilla – suhan át az agyamon. Csillát sikerült a hétvégére teljesen száműznöm gondolataim közül, de így, hogy közeledik az indulás pillanata, egy rossz érzés újra befészkeli magát a szívembe.

Az autóban jeges kéz szorítja össze a szívemet, amikor meghallom Ákos szavait:

– Laura, holnap kora reggel Rómába kell repülnöm egy üzleti útra. Csilla is elkísér. Sajnálom, hogy pont most kell elmennem, de ígérem, amikor visszajövök, kárpótollak mindenért – kacsint rám vidáman.

Émelyegni kezd a gyomrom. Ezt nem hiszem el! Elutazik, ráadásul azzal a némberrel. Egyszerre sírni és ordítani tudnék, annyira ideges leszek.

– És mennyi időre mentek? – nyögöm ki nagy nehezen.

– Csak egy hétre. Vasárnap este jön vissza a gépünk – mondja lazán, észre sem veszi, hogy szavai hallatán feszültté válok.

Csak egy hétre! – visszhangzik a fejemben – Na persze, neki csak egy hét. Csillának meg épp elég idő, hogy behálózza.

Teljesen tompa vagyok, amikor megáll a lakásom előtt. Igyekszem tartani magam, hogy ne vegyen észre semmit. Nem akarom, hogy lássa, mennyire bánt az egész. Forró csókkal búcsúzik tőlem, de most valahogy nem élvezem.

– Csodálatos volt ez a pár nap, köszönöm – suttogja a nyakamba.

– Valóban csodálatos volt. Jó utat, vigyázz magadra! – préselem ki magamból búcsúzóul.

***

Egész héten nyugtalan vagyok. Folyton a telefonomat és az e-mailjeimet lesem. Ákos ugyan naponta jelentkezik, de annyira semmitmondó üzeneteket küld, hogy görcsbe rándul tőlük a gyomrom, alig bírok enni. Igyekszem minden tárgyalásomat elnapolni, mert képtelen vagyok összpontosítani a munkára. Kerülöm a főnökömet is. Az utóbbi időben párszor kifejezte a nemtetszését. Nem szokott hozzá az elég gyakorivá váló kialvatlanságaimhoz, amitől ingerlékenyebbé váltam. Illetve minden igyekezetem ellenére szétszórt és feledékeny lettem. Tudom, hogy össze kéne már szednem magam, de az osztálytalálkozó óta minden a feje tetejére áll.

Mi lehet velem? Annyira elegem van magamból! Elhatározom, amint Ákos hazatér Rómából, beszélek vele. A Csilla ügyet is lezárom. Nincs már türelmem ehhez a nőhöz. Szeretnék több időt tölteni Ákossal, hogy kiderítsük, merre tovább, de ezt csak úgy tudom megtenni, ha nincsenek zavaró tényezők. Bencét már kiiktattam, szakítottam vele, most Ákoson a sor, hogy megszabaduljon az exétől.

Megnyugszom, ahogy látom kirajzolódni magam előtt a célt. Írok is rögtön Ákosnak, hogy vasárnap kimegyek elé a reptérre. Mosolyogva várom az üzenetét, elképzelem, milyen fantasztikus lesz odaszaladni hozzá, és Csilla szeme láttára forrón megcsókolni. Átjár az elégedettség, ahogy elképzelem, leesik annak a békának az álla, mivel rájön, Ákos és én újra egy pár vagyunk.

Sokáig nem jön válasz. Éppen kezdenék megint kétségbeesni, amikor jelez a telefonom. Azonnal felkapom, de a megkönnyebbülés helyett totális csalódottság uralkodik el rajtam.

Ákos: „Inkább halasszuk el a találkozót. Ne gyere ki a reptérre! Felhalmozódott a munkám. Nem tudnék, rád figyelni. Hétfőn jelentkezem. Aludj jól!”

Mi a fene? Miért nem akarja, hogy kimenjek elé? – kattognak a gondolatok a fejemben. Sajnos túl késő van, hogy beavassam Hannát Ákos furcsa üzenetébe, de elhatározom, másnap reggel azonnal megosztom vele a híreket. Képtelen vagyok aludni, egész éjjel forgolódom. Egyszerűen nem értem Ákos rideg magatartását. Rá sem ismerek a fantasztikus hétvégénk után. Egy jeges kéz még szorosabban markol a szívembe. Történnie kellett valaminek Rómában, amiről nem tudok.

Lehet, hogy ezek újra összejöttek, ezért lett Ákos ilyen távolságtartó? Nem akarom elhinni, hogy ez a nő is levette a lábáról, főleg azok után, ami kettőnk között történt.

***

Mire Hannával sikerül megosztanom aggályaimat, már teljesen kivannak az idegeim. Péntek délután van, újra egyedül ülünk az irodaház büféjében megszokott kis asztalunknál.

– Laura, nem ismerek rád, szörnyen nézel ki. Reggel nagyon zaklatott voltál a telefonban, alig értettem, amit mondasz. Kinyírom Ákost, hogy ezt műveli veled – lágy hangja szöges ellentétben áll szavai keménységével.

Halványan elmosolyodom. Hannán is látom a mély megdöbbenést. Órák óta ücsörgünk a büfében és próbáljuk megfejteni a Római katyvaszt.

– Na, ennek a végére járunk. Vasárnap délután szépen elautózunk Ákos lakásához, becsöngetsz hozzá, és megbeszélitek a dolgaitokat. Tegyetek pontot az egészre. Legyen A vagy B, de ez a bizonytalanság borzalmas – csattan fel Hanna indulatosan, közben szorosan megfogja a kezem.

Annyira kedves és gondoskodó, teljesen elolvadok tőle.

– Igazad van, és külön köszönöm, hogy elkísérsz. Egyedül semmi erőm nem lenne odamenni – suttogom.

– Akkor ezt meg is beszéltük. Addig pihend ki magad! Vasárnap késő délután érted megyek, jobb, ha én vezetek – jelenti ki ellentmondást nem tűrően.

– Igenis – bólogatok elszántan.

Érzem, ahogy oldódik bennem a feszültség. Megnyugszom, hogy van tervünk, és tudom, hamarosan láthatom Ákost. Bizakodva indulok haza, alig várom, hogy vasárnap legyen.

***

Már alkonyodik, mire Hanna Ákos lakásával szemben leparkol a kocsival. Szerencsére épp van egy üres hely az utca túloldalán. Egyszerre tudunk beszélgetni és szemmel tartani a bejáratot. A reptér információja szerint a Rómából érkező gép leszállt már egy órája. Hamarosan itt kell lennie. Nyugtalan és ideges vagyok. Rossz előérzetem van. Hanna próbál csitítani, de hasztalan.

Meglátjuk Ákos autóját bekanyarodni az utcába. Tőlünk nem messze áll meg. Levegő után kapkodunk, amikor Ákos kisegít egy hosszú hajú nőt a kocsijából, és vidáman sétálnak a lakásáig. Ákos még a vállát is átkarolja. Egy sikkantás hagyja el a számat, amikor felismerem ki az a nő, akit éppen ölelget.

– Csilla! – mondom döbbenten.

Érzem, hogy visszatartott indulataim utat törnek maguknak. Elszakad a cérna, most aztán tényleg elegem van. Feltépem a kocsi ajtaját, és egyenesen Ákosék után rohanok, mit sem törődve Hanna kiabálásával. Ők már a lépcsőházban vannak, amikor utolérem őket.

– Hát ezért nem mehettem ki eléd a reptérre? – rontok nekik vadul.

Már nem is akarom türtőztetni magam. Hagyom, hogy minden dühöm szabadon távozzon belőlem.

– Szervusz, Laura, most értünk haza az üzleti utunkról – szólal meg Csilla lekezelően.

Közben még szorosabban simul Ákoshoz. Látszik rajta, mennyire élvezi a helyzetet.

– Tudom, hol voltatok! Inkább arra adj magyarázatot, miért vagytok még mindig együtt! – lángol a düh a szememben. Rá sem tudok nézni Csillára, kérdésemet Ákosnak szegezem. Ő pedig kényelmetlenül toporog lakása ajtajában, közben idegesen beletúr a hajába.

– Mondtam neked, ma esete még sok munka vár rám. Csilla felajánlotta, segít, hogy hamarabb végezzek. Mi van veled, Laura? – Most már Ákos is kezd dühbe gurulni.

– Azt kérdezed, velem mi van? – visítom fejhangon, egyszerűen már képtelen vagyok megálljt parancsolni az érzéseimnek, pedig a józan eszem azt súgja, azonnal menjek el.

– Az van, édes szívem, hogy egy mámorító hétvége után lelépsz az exeddel. Bennem meg felmerül a gondolat, lehet, nem is üzleti úton voltatok – mutatok megvetően Csilla felé. – Most már tudom, miért voltál velem rideg és távolságtartó egész héten. Én, hülye, meg idejöttem, hogy megbeszéljük a dolgainkat, erre megjelensz ezzel a nővel. – Most már úgy kiabálok, hogy zeng tőlem az egész ház.

– Na, jó, ezt nem hallgatom tovább – közli Csilla durcásan, és felszegett fejjel bemegy Ákos lakásába. Szívem szerint utánaugranék, és a hajánál fogva ráncigálnám ki, de Hanna mellém lép, és finoman megfogja a karom. Mintha belém látna, pontosan tudja, mit szeretnék tenni.

– Gyere, jobb, ha most hazaviszlek – suttogja. Nem néz Ákosra, csak engem figyel.

– Tudod, mit, Ákos? Sajnálom, hogy újra felbukkantál az életemben. Akkor voltam igazán boldog, amikor nem voltál mellettem. Köszönöm, hogy bebizonyítottad, öt évvel ezelőtt jól döntöttem, amikor a házasság helyett a karriert választottam – sziszegem dühösen.

Ákos elkerekedett szemmel néz rám. Egy pillanatra úgy tűnik, mond valamit, de Csilla megfogja a karját és behúzza a lakásba, aztán hangos csattanással bevágja az ajtót.

Csend borul a lépcsőházra. Hannával egymásra meredünk, aztán elindulunk kifelé. Hálát adok azért, hogy nem nekem kell vezetnem. Teljesen magamba zuhanok, csak nézem az elsuhanó tájat. Üresnek és kiégettnek érzem magam. Hiba volt Ákost újra közel engednem magamhoz. Csalódás és fájdalom lett a vége. A múlt végül sikeresen befészkelte magát a bőröm alá és bosszút állt mindenért. Ez a büntetésem az elmúlt évekért. A sok flört, a sok csipkelődés, a goromba beszólogatások, a lekezelő stílus mások irányába. Pedig csak védeni akartam a szívemet, és meggyőzni magam arról, hogy jól döntöttem, hogy elhagytam őt. Nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek; csak zokogok és zokogok…

***

Következő rész:

Emlékek – A vacsora