Emlékek

A jóbarát

Alig bírok mozdulni. Hangos nyögéssel a hasamra fordulok, közben csukva tartom a szemem. Az előbb próbáltam kinyitni, de azonnal visszazártam, amikor elkezdett lüktetni a fejem.

A csengő éles hangja fülsértő szirénázásra emlékeztet; fájdalmasan mar belém. Nincs erőm kimászni az ágyból, inkább a fejemre szorítom a párnát, és imádkozom, hogy menjen el a hívatlan vendégem. Sajnos fohászom nem talál meghallgatásra, mert újra meghallom a csengő borzalmas zaját, de most még agresszívebben, még hosszabban. Egy idő után hangos dörömbölés váltja fel a csengetést.

Menj már el, akárki is vagy! – morgok artikulátlanul, hátha megszűnik a lárma. Kicsit megemelem a fejem, így meghallom, hogy a dörömbölés mellett valaki a nevemet kiabálja. Majd szétszakad a halántékom, de leküzdöm a vágyat, hogy visszahúzzam magamra a párnát. Próbálom négykézlábra tornázni magam, miközben felismerem barátnőm hangját. Hanna fejhangon visít a folyosón.

Na, a szomszédok most biztos boldogok – gondolom gúnyosan, de aztán összegörnyedek a fájdalomtól; a fejfájásom új erőre kap.

Nyögve, fújtatva félig álló helyzetbe küzdöm magam, és kitámolygok az előszobába. Nagy nehezen elérem a bejárati ajtót, és rátenyerelek a kilincsre. Ahogy egy picit megmozdul, elengedem, és hagyom magam a földre csúszni.

– Atyaég! Laura, mi van veled? Mi történt? – hallom Hanna ideges hangját.

Nem bírok megmozdulni; összekuporodva ülök, a falnak dőlve. Csukva tartom a szemem, fejem hátradöntöm, közben Hanna bejön a lakásba. Fel-alá mászkál, próbálja begyűjteni az információmorzsákat arról, mi is történt velem.

Úgysem fogod kitalálni – gondolom és mosolyra húzom a számat.

– Laura! Mi ez a disznóól? És mi történt a telefonoddal? Tegnap óta próbállak elérni. Vagy ezer üzenetet is küldtem, de egyszerűen nem voltál kapcsolható – még mindig eléggé feszült.

– Nem értelek. Mondtam, hogy majd hívlak – nyöszörgöm.

– Ez most komoly? – kérdezi, de közben hallom, ahogy a földön matat valami után – És mégis, mi a fenével akartál felhívni? Ezzel a darabokra hullott izével? – adja a kezembe széttört mobilom maradványait.

– Hagyjuk! Majd szét hasad a fejem – legyintek fáradtan. Hanna mély lélegzetet vesz, és odajön hozzám.

Gyengéden átfogja a karom, segít felállni, és lassan visszatámogat az ágyamba.

– Gyere, feküdj le! Csinálok neked egy forró, nyugtató teát. Segít a fejfájásodon – halkan beszél, mintha a gyereke lennék.

Nincs erőm tiltakozni. Majd legközelebb megkérem, hogy ne anyáskodjon felettem, de most csak csendben tűrök.

A tea valóban jótékony hatással van rám, a gyomrom sem háborog már annyira és a fejem is kezd tompábban fájni, végre nyitva tudom tartani a szemem. Félig ülő helyzetben, kezemben a csésze teával nézek körbe a hálószobámban. A tegnap este viselt ruháim szanaszét hevernek a földön, rengeteg használt papír zsebkendő és néhány üres borosüveg társaságában.

– Nehogy azt hidd, hogy odakint jobb a helyzet! – szólal meg Hanna, amikor látja rajtam, mit nézek.

– Ne kezdd, Hanna, tudom, mi van odakint. Sajnos nagyjából emlékszem mindenre, hiába ittam meg több üveg rozét – suttogom halkan.

– Mindig is csodáltalak, hogy nő létedre ennyire jól bírod a piát. Én már két pohár után olyan részeg vagyok, mint az albán szamár – forgatja a szemét, de most már sokkal nyugodtabb. Látom rajta, megviselte, hogy nem tudott elérni.

És most, meséld el szépen, mégis mi a fene történt, vagy épp nem történt tegnap este! Miért kezdtél féktelen önpusztításba? Darabokra törted a telefonod és benyakaltál legalább három üveg rozét – mutat körbe a szobában.

Felsóhajtok, és belekezdek a péntek este történetébe. Talán Hanna tud tanácsot adni, mitévő legyek. Teljesen össze vagyok zavarodva, már magam sem tudom, ki vagyok, és merre tartok.

Jó félórát tart a monológom, semmit sem hagyok ki. Elcsuklik a hangom, amikor Ákos szavait idézem, mielőtt Bence miatt elrohant. Annyira dühös voltam magamra, hogy az első pohár bor után földhöz vágtam a telefonom, és még meg is tapostam. De nemcsak feltörő haragom miatt törtem szét, hanem azért is, mert nem akartam meggondolatlan üzeneteket írni és hívásokat indítani. Nem akartam, hogy józanul azzal kelljen szembesülnöm, hogy az alkohol hatása alatt könyörgő üzenetekkel bombáztam Ákost.

– Jaj, édesem – ül mellém Hanna, és egy zsebkendővel törölgetni kezdi kicsordult könnyeimet –, annyira sajnálom. Drukkoltam, hogy jól sikerüljön az estétek, de ahogy látom, Csilla és Bence teljesen megkavartak mindent. Éjfélig vártam, hogy hívj vagy üzenj. Először azt hittem, újra összejöttél Ákossal, de amikor délelőtt sem nem jött tőled üzenet, kora délután pedig hiába próbáltalak utolérni, nagyon megijedtem. Péternek mondtam is, hogy azonnal idejövök és megnézlek személyesen. Ezért vagyok itt, csak azt sajnálom, hogy nem érkeztem előbb – szorít magához.

Hanna szavai miatt elönt a lelkiismeret-furdalás. Mindig törődik velem és aggódik értem, pedig sokszor vagyok vele undok. Eddig az anyáskodásával az agyamra ment, de most mérhetetlenül hálás vagyok érte. Megrémülök magamtól, mivel ez nem én vagyok; nem a határozott, céltudatos Laura. Záporozni kezdenek a könnyeim, sokáig mást sem teszek, csak sírok. Nem bírok megálljt parancsolni az érzéseimnek. Hanna vállára borulok, ő pedig szó nélkül tart a karjában. Jó tíz perc után elapadnak a könnyeim. Kicsit jobban is érzem magam; olyan, mintha nagy súlytól szabadultam volna meg. Azt hiszem, szükségem volt a kiadós zokogásra. Fejfájásomnak viszont nem tett jót; újra hevesen lüktet a halántékom.

– Örülök, hogy kiadtad magadból a feszültséget. Most aludj kicsit! Addig csinálok neked valami könnyű harapnivalót – mondja Hanna, közben behúzza a sötétítőfüggönyt, hogy a lemenő nap fénye ne zavarja pihenésem.

Hálásan nézek rá, és már vackolom is be magam a puha ágyba. Azonnal álomba merülök.

A szobába hangokat hallok beszűrődni. Fogalmam sincs, kivel beszélget Hanna. Olyan halkan duruzsolnak, hogy nem tudom megállapítani, ki a másik személy. Hogy kerül a lakásomba? – morfondírozok, miközben az éjjeli szekrényen az órám után matatok. Vajon, mennyi ideig alhattam? Fejem még mindig rettenetesen fáj. Muszáj bevennem fájdalomcsillapítót, de előtte ennem kéne valamit, mert gyötör az éhség. Az étteremben elfogyasztott vacsorám óta egy falat sem csúszott le a torkomon. Lassan felállok, elkap a szédülés, de nem hagyom magam, mivel ki akarok menni a szobából. Várok pár percet, aztán elcsoszogok az ajtóhoz. Kinyitom, de a döbbenettől földbe gyökerezik a lábam. Az ajtófélfa után nyúlok, támaszt keresve. Nem hiszek a szememnek; Ákos áll tőlem pár lépésre, ő beszélget Hannával. Mindketten felém fordulnak, amikor halk nyögés szalad ki belőlem.

– Ákos… – suttogom elhaló hangon, de a hirtelen rám törő érzelmi sokk miatt elkezd forogni körülöttem a szoba.

– Laura! – hallom valahonnan messziről a hangját, aztán már csak azt érzem, hogy erős karja átfogja a derekam, és felemel. Lehet, hogy nem vagyok tudatomnál, mert a következő, amit látok, Ákos aggódó arca, amint fölém hajol. Elmosolyodom. Este még dühösen és megvetően bámult rám, most meg csupa aggodalom a tekintete. A végletek között ingázom vele.

– Úgy látom, jobban vagy, ha már mosolyogni is tudsz – suttogja, miközben kisimít az arcomból egy tincset.

Ó, mennyire csodálatos érzés. Bárcsak ne érne véget ez a pillanat! – sóhajtok magamban vágyakozva. Gondolataimat Hanna szakítja félbe:

– Azt hiszem, most már hazamehetek, kis családom már nagyon vár rám. Ákos átveszi a felügyeletedet. Jó kezekben vagy, édesem – hajol hozzám és egy puszit nyom a homlokomra, aztán Ákos felé fordul. – Köszönöm, hogy eljöttél, nagyon hálás vagyok. Aztán, ha lesz időd, valamikor fussunk össze hárman, vagy át is jöhetnél hozzánk Laurával, évek óta nem láttalak, nem is tudom, mi van veled – csacsogja legjobb barátnőm.

Ó, megint kijött belőle a kis intrikus. Mérget vennék rá, hogy hátsó szándékai vannak ezzel a meghívással – forgatom gondolatban a szemem, bár be kell vallanom, most valahogy nincs ellenemre az invitálás.

– Köszönöm a meghívást, hamarosan jelentkezem. Megpróbálom addig összeszedni a barátnődet, hogy minél előbb visszanyerje az erejét. – kacsint Hannára Ákos mosolyogva.

Ó, mennyire szexi Ákos mosolya. Azt hiszem, ez a néhány üveg bor teljesen elvitte a maradék eszemet is. Hogy lehet, hogy megint úgy látom Ákost, mint a kapcsolatunk elején?

Ákos kikíséri Hannát. Hallom, még pár szót váltanak, aztán becsukódik a bejárati ajtó. Ákos még tesz-vesz valamit a konyhában, mielőtt visszajön hozzám. Egy tálcát egyensúlyoz a kezében. Gyomrom hangosan megkordul, ahogy megérzem a sonkás pirítós illatát.

– Hanna készítette neked. Enned kell valamit – mondja lágyan. Megvárja, amíg ülőhelyzetbe tornázom magam, és az ölembe helyezi a tálcát.

Úgy vetem rá magam a pirítósra, mintha a világ legfinomabb étele lenne. Még azt is elfelejtem, hogy Ákos ott van mellettem. Egyszerűen csak élvezem a finom falatokat. Gyomrom is hálás értük, a fejem lüktetése is alábbhagy, mire elpusztítom a tányéromra rakott ételt.

– Örülök, hogy nem kellett veszekednem veled azért, edd meg az egészet. Már készültem egy összecsapásra – mondja Ákos, közben elveszi ölemből az üres tálcát.

– Ugyan már! Miért ne ettem volna meg? Azért teljesen nem akarom tönkretenni magam – vágok vissza annál élesebben, mint szerettem volna.

– Látom, kezd visszatérni az erőd, aminek felettébb örülök – kacsint rám vidáman.

Felsóhajtok, nem akarok vitatkozni, így kedvesebben folytatom:

– Hogy kerülsz ide? Miért jöttél? Az esti búcsúzásunk elég kínosra sikeredett. Azt hittem, nem látlak többé – suttogom halkan, mert még mindig élénken él bennem Ákos megvető tekintete.

– Hanna hívott pár órával ezelőtt azzal, hogy borzalmas állapotban talált rád. Elmondta, mindent tud az előző esténkről, és hogy semmi sem az, aminek látszik. Felrótta, hogy miattam vagy ilyen állapotban, így legyek kedves átjönni és segíteni neki. Nekem épp nem volt más dolgom, így kocsiba ültem és már jöttem is – várom, hogy folytassa, de csak szótlanul nézzük egymást. Kis idő múlva nem bírom tovább, és megszólalok:

– Most már elhiszed, hogy tévedtél Bencével kapcsolatban? Nem akartam vele tölteni az estét, félreértés volt.

– Elhiszem – Ákos megfogja a kezem, még közelebb húzódik hozzám – Amikor Hanna felhívott, megrémültem. Addig haragudtam rád, és csalódott voltam. Azt hittem, csak a bolondját járattad velem. Ne tudd meg, milyen gondolatok cikáztak a fejemben arról, éppen miket csinálsz a fiúddal. Tudom, hogy az utóbbi öt évben megváltoztál. Tisztában vagyok azzal is, sok minden más lett a szakításunk óta, de azt nem akartam elhinni, hogy érzéketlen nőszeméllyé váltál.

Szavai mélyen érintenek. Lassan Ákosra emelem a tekintetem. Mosolyogva néz rám, azt hiszem, megkönnyebbült, hogy mégsem lett igaza, és talán már látja, nem vagyok érzéketlen dög. Felemelem a kezem, megérintem az arcát. Pár centire van tőlem. Annyira jó érzés vele lenni, és hozzáérni finom bőréhez.

Ákos tekintete megváltozik, ahogy cirógatni kezdem. Nem szólunk semmit, csak némán nézzük egymást. Teljesen beleveszünk a másik tekintetébe. Éppen mondani akarok valamit, amikor megszólal Ákos mobilja. Zavartan matat a telefonja után, automatikusan felveszi, közben le sem veszi rólam a szemét.

– Halló – szól bele.

Amikor meghallom Csilla hangját kiszűrődni a telefonból, sírni tudnék csalódottságomban. Ákos zavartan arrébb csúszik az ágyon, közben egyszavas válaszokat ad.

Nem hiszem el, hogy ez a béka mindig akkor jelenik meg, amikor éppen bizalmasabb helyzetbe kerülünk. Még a sors is Csilla kezére játszik, mintha az univerzum nem akarná, hogy mi ketten újra együtt legyünk.

Állj Laura! Te Ákossal akarsz lenni? – kérdezi mérgesen a mostani énem, miközben a férfit figyelem. Nem tudom, mit akarok, és azt sem, kivel akarom. Csak azt tudom, Ákos nagy hatással van rám, és nagyon jó vele lenni – vágok vissza dühösen mostani énemnek.

Ákos sietősen leteszi a telefont, és visszaül mellém. Újra megfogja a kezem, és elkezdi cirógatni. Á, hogy ez mennyire finom! – olvadok el majdnem az érintésétől.

– Menj, zuhanyozz le! Jót fog tenni. Addig én rendet rakok odakint, utána meg megnézhetnénk valami filmet – suttogja halkan, és a fülem mögé fésül egy kósza hajtincset.

Csak bólintani tudok, még a szavam is eláll. Annyira kedves és törődő velem. Régi életünk emlékei törnek felszínre bennem, pedig évekkel ezelőtt jó mélyen elástam őket. Nem akartam, hogy kísértsenek és eltérítsenek a céljaimtól. Most mégis hagyom őket.

Ákos kisegít az ágyból és elkísér a fürdőszobába.

– Köszönöm – mosolygok rá – most már egyedül is boldogulok.

– Szívesen segítek, ha gondolod – kacsint rám játékosan.

– Menni fog, hidd el – tolom ki őt finoman az ajtón.

Hihetetlen, milyen sokat segít rajtam egy frissítő zuhany. Összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam, mint fél órával ezelőtt. Még a hajamat is megmosom, így tetőtől talpig szép és illatos lettem. Mosolyogva felveszem kedvenc otthoni nadrágomat egy laza pólóval. Hajamat kibontva hagyom, jólesik, hogy nincs összekötve, mint ahogy szokott. Szabadnak és könnyednek érzem magam. Amikor kimegyek a fürdőszobából, Ákost a nappaliban találom, éppen a DVD-gyűjteményemet nézegeti. Megfordul, amikor meghallja lépteimet. Tekintete csupa tűz és szenvedély, amitől nem találom a szavakat.

– Laura… – suttogja. Odalép hozzám, átfogja a derekam, magához húz és szenvedélyesen megcsókol.

Annyira finom a csókja, hogy rögtön átadom magam a szenvedélyes mozdulatnak. Nem tiltakozom; hagyom, hogy még szorosabban magához öleljen. Ujjaim önálló életre kelnek, beletúrok sűrű hajába. Semmi sem változott. Ugyanolyan nagy hatással vagyunk egymásra, mint régen. Tökéletes összhang uralkodik kettőnk között. Ákos felemel, és a kanapéra fektet. Finoman feltűri a pólómat, és a hasamat kezdi csókolgatni. Annyira intenzív érzések kerítenek hatalmukba, hogy majd’ felrobbanok. Csak arra tudok gondolni, bár soha többé ne hagyná abba a testem kényeztetését. Ekkor azonban újra megszólal Ákos mobilja. Szitkozódva elenged, és felkapja a telefont.

– Halló! – szól bele ingerülten.

Mivel távolabb ér tőlem, nem hallom, ki van a vonal túlsó végén, bár van egy tippem. Fogadjunk, hogy az a hülye liba, már megint – hasít belém. Ákos tekintetéből eltűnik a tűz, elkomorodik, és idegesen az ablakhoz lép. Többször megkérdezi a hívót, mi a baj, illetve, hogy biztos-e a dolgában. Mást nem tudok kihámozni a beszélgetésből. Szerencsére pár perc után lerakja. Felülök, látom rajta, végleg elszállt a pillanat varázsa.

– Ne haragudj, de most el kell mennem. Szerettem volna veled maradni ma este, de Csilla zokogva hívott, hogy a húga tegnap óta elérhetetlen. Fogalma sincs, merre lehet. Kérte, menjek el vele a rendőrségre bejelentést tenni – túr a hajába idegesen.

– Értem – ennyit tudok csak kinyögni.

Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ez megtörténik. Mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Már megint. Karma. Csak erre tudok gondolni. Ez nem más, mint az univerzum bosszúja a régi dolgokért.

– Annyira sajnálom, sünike – ül mellém Ákos, közben magához húz.

Szívem nagyot dobban, amikor meghallom régi becenevem. Vajon direkt mondta, vagy csak a csók miatt csúszott ki a száján? – morfondírozok egy pillanatig, aztán csak ennyit mondok:

– Semmi baj, megértem. Menj nyugodtan, most már megleszek. Ne aggódj, nem vedelem be a maradék rozét.

– Nagyon jól teszed. Reméltem, megvársz vele – kacsint rám, és már indul is az előszobába. – Felhívlak, amint végeztünk, aztán megbeszéljük, hogyan tovább – búcsúzóul még egyszer szenvedélyesen megcsókol. Annyira kár, hogy el kell mennie.

Rossz érzésem van. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Csilla húga igazából nem is tűnt el, csak műbalhé az egész. És arra megy ki a játék, hogy Ákos inkább vele foglalkozzon.

Furcsán érzem magam, amikor egyedül maradok a lakásban. Körbenézek, mindenhol rend uralkodik. Ákosnak és Hannának sikerült eltűntetnie pusztításom maradványait. Eszembe jut az összetört mobilom.

Ó, ne! Ákos fel akar majd hívni, de nincs telefonom. Gyorsan megkeresem darabjait. Szerencsére a SIM kártyának nincs baja. Szekrényem mélyéről előhalászok egy régi készüléket, és behelyezem a kártyát. Áldom az eszem, hogy nem adtam túl ezen az őskövületen. Megkönnyebbülök, amikor sikerül üzemkész állapotba hozni a telefont. Reménykedek, hátha hamar megoldódik Csilla húgának kamu eltűnése. Mert teljesen biztos vagyok benne, hogy ez az egész csak mese volt habbal. Ez a dög nem bír magával, érzi, hogy személyemben komoly vetélytársra akadt. De nem hagyom magam; ha harc, hát legyen harc.

– Csilluka, ne hidd, hogy csak úgy megkaphatod Ákost! Nem te leszel a befutó! – kiáltom hangosan.

Egyelőre azonban nincs más választásom, mint megvárni, hogy Ákos jelentkezzen. Utálom a várakozást így inkább megpróbálom elterelni a gondolataimat. Előkeresem kedvenc sorozatomat a DVD-gyűjteményemből. Letelepszem a kanapéra, ahol pár perccel ezelőtt még szenvedélyesen bújtam Ákoshoz. Bevackolom magam, és elindítom a filmet… a Jóbarátok mindig segít kizökkenteni nyugtalan lelkiállapotomból. Amikor meglátom Rachelt, Rosst és a többieket a képernyőn, sokkal jobb kedvem lesz.

***

Következő rész:

Emlékek – A múlt érintése