Emlékek

A meghívás

Dudorászva készülődöm, vidáman választok magamnak ruhát. Jó kedvem van, pedig nehéz napom lesz, szinte nulla alvással a hátam mögött. Délelőtt vár rám egy nagy meeting a vezetőséggel. Fáradtságom ide vagy oda, az Ákossal való éjjeli chatelésem teljesen felpörgetett. Meg kell hagyni, exem még mindig nagy hatással van rám. Épp a kocsikulcsomat keresem, amikor csengetnek.

Ki lehet az ilyenkor? – morfondírozok, miközben kitárom a bejárati ajtót.

A francba! – ez az első, ami eszembe jut, amikor a nyitott ajtó mögött meglátom Bencét. Az elmaradhatatlan bájvigyor, mint mindig, most is ott díszeleg az arcán. Szinte az összes foga kilátszik, mintha valami fogpasztareklám szereplője lenne. Komolyan elcsodálkozom azon, hogy ez a pasi valaha tetszett nekem.

– Szia, cicám! Gondoltam, eljövök hozzád. Személyesen úgysem tudsz nekem ellenállni. Rég találkoztunk. – Mindezt olyan nyálasan, súgva-búgja mondja, hogy felfordul tőle a gyomrom. Tágra nyílik a szemem, amikor meglátom, hogy befelé igyekszik a lakásomba.

Ó, az agyamra megy! – forgatom gondolatban a szemem, de próbálok udvarias maradni, így csak ennyit válaszolok:

– Nagyon el vagyok havazva mostanság. Sok a munka a cégnél. Folyton határidős melóim vannak, most is rohanok egy megbeszélésre – tessékelem kifelé az ajtón, nyomatékot adva szavaimnak.

Bence nem zavartatja magát; lazán átfogja a derekam, magához húz, és már nyomja is le a nyelvét a torkomon. Kezdem elveszíteni a türelmem, így egy határozott mozdulattal kiszabadítom magam a karjai közül, és a lift felé veszem az irányt.

– Jaj, cicám, mi ez a sietség? Pár percet igazán szánhatnál rám – siet utánam. Hangjában csipetnyi sértettséget vélek felfedezni.

– Azt hiszem, elég világosan fogalmaztam az előbb, amikor azt mondtam, sietek – türelmetlenül topogok a magassarkú cipőm orrával. Bence nagyon idegesít, nem akarok vele foglalkozni. Annyira jól indult ez a nap, a fenének hiányzik ez a huzavona.

– Mikor jöhetek már fel hozzád? – kérdi most már sértődötten.

Atyaég! Olyan, mint egy rossz gyerek, aki nem kapja meg elsőre a játékát. Valószínűleg nincs hozzászokva, hogy nem az van, amit ő elképzelt. Közben megérkezik a lift, beszállok, Bence utánam. Amíg leérünk a mélygarázsba, végig a találkozással nyaggat. Nagyon meg akarok már tőle szabadulni, így odavetem neki:

– Talán a hétvégén összehozhatunk valamit, de még jelentkezem. Sok programom van – hadarom, és már szaladok is a kocsimhoz. Messziről hallom még a hangját. Valamit utánam kiált, de nem értem, pontosan, mert zúgnak a légtisztító berendezések. A mondandója amúgy sem izgat, így búcsúzásképp csak felemelem a kezem.

***

Amikor beérek az irodaházba, rögtön megpillantom Hannát, aki épp felém siet. El is felejtem a Bencével való közjátékot, és már karolok is belé. A büfé felé húzom. Az otthoni kávé hatása kezd elillanni, muszáj magamhoz venni egy újabba adag koffeinlöketet. Amint megkapjuk a kincset érő italokat, leülünk a sarokban álló asztalhoz, és gyorsan elmesélem barátnőmnek az éjszakai üzenetváltásokat. Hanna tátott szájjal hallgatja a történteket. Látom a szeme csillogásából, mennyire élvezi ezt az egészet.

– Na és miben maradtatok? Hogy búcsúztatok el? Mikor találkoztok? – záporoznak a kérdései. Felnevetek. Az én drága, örökké kíváncsi barátnőm most sem hazudtolja meg önmagát.

– Egyszerűen csak elköszöntünk, mert közben ránk virradt.

– Jaj, ne már! – dől hátra a székén, miközben heves gesztikulálás közepette majdnem felborítja a csészéjét. Látszik rajta, csalódott a válaszom miatt.

– Hanna, mit vártál? Néhány üzenetváltás, és egy pár perces kínos találkozás után majd újra egymás nyakába borulunk? – kérdezem bosszúsan. Érzem, hogy megint elmegy a jókedvem. Először Bence, most meg Hanna idegesít fel. Remélem, nem ez a hangulat fogja meghatározni a napomat.

Mosolyt erőltetek arcomra, és sietve elköszönök barátnőmtől, hogy felfelé induljak az irodába. Hamarosan kezdődik a meeting, előtte még át kell néznem néhány dokumentációt.

Ahhoz képest, hogy az alváshiány kezdett elhatalmasodni rajtam, egész jól sikerül a meeting. Határozottan, és szokásos profizmussal adom elő a prezentációt. Nem hagyom, hogy bármi eltérítsen. Amint viszont visszaérek az asztalomhoz, rongybabaként roskadok a székembe. Totális fáradtság lesz rajtam úrrá. Előhúzom a telefonom, amin híreket szoktam olvasgatni, hátha össze tudom szedni közben magam. Amint életre kel a kijelzőm, látom, hogy Ákostól jött egy üzenet. Újra éber leszek. Rákattintok az ikonra, és már olvasom is a sorait:

Ákos: „Ráérsz péntek este? Egy partnerem üzleti vacsorára hívott, gondoltam elkísérhetnél.”

A meghívástól elkap az izgalom. Ákossal üzleti vacsora? Micsoda remek lehetőség arra, hogy újra találkozzunk! Semmi kötöttség, és feszengés, hisz nem randira hívott. Briliáns ötlet. Azonnal írom is a választ:

Laura: „Ráérek, elmegyek veled.”

Csupán ennyit írok. Nem akarom, hogy azt érezze, nagyon is szeretnék vele találkozni. Szinte azonnal jön a válasz:

Ákos: „Oké, akkor hétre érted megyek.”

Majd’ kiugrik a szívem a helyéről. Azonnal tárcsázom Hanna számát, muszáj beavatnom őt is a történtekbe. El is felejtem a reggeli szóváltásunkat. Hanna hangosan visít a telefonba, annyira örül a nem várt fordulatnak. Nem csodálom; örök romantikus. Azt hiszem, eltévesztette az évszázadot. Neki valamelyik Jane Austin regény idejében kellett volna születnie. Sebaj, azért az élet így is kegyes volt hozzá. Egy jóravaló férjjel és egy kisfiúval elvan az ő rózsaszín világában. Hannával megbeszéljük, hogy péntek délután átjön segíteni, együtt készülődünk.

***

Arra eszmélek, hogy Hanna a nappalim szőnyegén hasal, és a tartalék csokoládékészletemet majszolja, miközben én idegesen szedem ki a szekrényből alkalmi ruháimat. Nem tudom, mit vegyek fel. Ezzel nem szokott gond lenni, de most annyira ideges vagyok, hogy képtelen vagyok dönteni.

– Hanna, az ég áldjon meg, segíts már! – kiáltok rá, amikor látom, hogy bontani kezdi a következő doboz csokit.

– Jól van, na, ne kiabálj! Tudod, mennyire imádom az édességet. Nálad meg mindig a legfinomabbakból van betárazva. Nem is értem, hogy bírod ki, hogy ne edd meg őket.

– Úgy, hogy én nem vagyok olyan falánk, mint te – mordulok rá, és már húzom is ki a kezéből a csokisdobozt – visszakapod, ha sikerül végre kiválasztani a ruhát – folytatom, amikor látom rajta a teljes kétségbeesést, amiért elvettem tőle a finomságot.

– Rendben – fúj egyet mérgében, de már szalad is a szekrényemhez. Látom, nagyon szeretné már visszakapni a csokikat.

– Szerintem ezt vedd fel; kellőképpen szexi a csipke rész miatt, de egyben visszafogott is. – Egy térdig érő fekete ruhát tart a kezében. A ruha válla csipkéből van, amit apró kövek díszítenek. Valóban ideális lehet a ma estéhez. Egyszer volt rajtam, de túl szolidnak találtam, így eltettem a szekrény mélyére.

Ahogy a kezemben tartom a ruhát, végképp meggyőzve érzem magam, ez a tökéletes választás. Hannának nem csak a csokikhoz van jó ízlése, de az öltözködés terén is szeretem kikérni a véleményét.

– Ügyes vagy. Tessék, itt a dobozod! – és már oda is nyomom a kezébe. Hálás pillantást vet rám, és már kapja is be a következő bonbont. Amíg Hanna jóízűen falatozik, addig én felöltözöm és kiegészítőket választok a ruhához.

Fél hétre el is készülünk. Hanna laza kontyba fogja a hajam, és visszafogott sminket tesz fel az arcomra. Mosolyogva fordít a tükör felé. Kicsit meglep a látvány. Nem szoktam ennyire egyszerűen festeni. A kihívóbb és feltűnőbb szetteket kedvelem.

– Gyönyörű vagy, Laura – mondja mosolyogva –, hidd el, így is mindenki téged fog nézni. Nem kell mindig annyira feltűnősködni, bár tudom, hogy azt szereted.

– Mivel ez a mai este nem szokványos, így hallgatok rád – fordulok felé, aztán magamhoz ölelem, és egy köszönömöt suttogok a fülébe.

– Szívesen. Érezd jól magad! Amint tudsz, írj üzenetet! Nehogy lemaradjak valamiről – kacsint rám pajkosan.

– Jaj, te, kíváncsi nőszemély – kacagok fel, és búcsúzóul még egyszer megölelem.

A kis táskámban pakolászom, amikor meghallom a kaputelefon csöngését. Azonnal összerándul a gyomrom. Megállapítom magamban, hogy Ákos nagyon pontos, közben már szaladok is az előszobába.

– Helló, megjöttem! Készen vagy? – szól bele mély, szexi hangján a kaputelefonba. A térdem azonnal remegni kezd.

– Ööö, igen! Feljössz egy italra? – kérdezem zavartan.

– Most nem. Fél nyolcra a Garden étteremben kell lennünk. Elég nagy a forgalom, és biztos vagyok abban, hogy vadászni kell majd a parkolóhelyet – mondja lazán. Kicsit bosszant, hogy nem ragadta meg az alkalmat, hogy feljöjjön és kettesben legyen velem.

Na, majd vacsora után. Akkor már egyikünk sem siet sehova – csillapítom magam. Gyorsan belebújok egy szexi, fekete magassarkú cipőbe, és már indulok is lefelé.

Elalélok, amikor meglátom Ákost, aki hanyagul a kapunak dőlve vár rám. Atyaég! Hihetetlen, még mindig mennyire dögös. Hogy lehet, hogy még mindig ilyen hatással van rám? – cikáznak fejemben a gondolatok. Látom, ahogy felcsillan Ákos szeme. Azt hiszem, tetszik neki a látvány. Áldom magam, hogy hallgattam Hannára. El is határozom, veszek neki egy tucatot a kedvenc csokijából.

Ákos egész úton lazán viselkedik velem, nagyon udvarias és vicces. Viszont a szemében lévő kezdeti fény, amilyen hirtelen jött, úgy el is illant. Arca közömbös, nem tudom kitalálni, mire gondol. Kicsit bosszant a helyzet, de erőt veszek magamon, hogy ne kezdjek mérgemben csipkelődni. Egy jól sikerült estére vágyom, így visszafogom magam.

Ákosnak nagy, kényelmes kocsija van, amiben az étterem felé suhanunk. Igaza volt, nagyon nagy a dugó, jobb is, hogy nem jött fel hozzám. Szerencsére sikerül az étterem közelében parkolóhelyet találnunk, így pontban fél nyolckor meg is érkezünk. A Garden gyönyörű hely. Számtalanszor elterveztem már, hogy eljövök ide vacsorázni, de valahogy sosem volt meg hozzá a megfelelő partner. Hálás vagyok Ákosnak, hogy rám gondolt, és elhozott ide.

Sokan várakoznak az impozáns előcsarnokban, amikor belépünk. Nem nagyon tudunk beszélgetni, mert Ákos ismerősei közül mindig megjelenik valaki. Sebaj – gondolom. Talán majd vacsora közben lesz időnk kicsit kettesben lenni, fiatal még az este.

Ákos nagyon előzékeny velem, nem mozdul mellőlem, ami nagyon jólesik. Így is tudunk váltani néhány szót, de csak felületes témák kerülnek elő; a munkánkról vagy utazásokról beszélgetünk.

A rendezvény házigazdája felszólít minket, hogy fáradjunk a különterembe, mert ott szolgálják fel a vacsorát. Ebben a pillanatban Csillát veszem észre a bejáratnál, önkéntelenül kiszalad a számon:

– Ez meg mit keres itt?

Kérdésemre Ákos is a bejárat felé fordul, így ő is észreveszi cégtársát. Azonnal integet neki. Na, már csak ez hiányzott! – gondolom bosszúsan.

– Úgy volt, hogy Csilla nem tud eljönni. Ezek szerint változott a programja – válaszolja meg kérdésemet Ákos.

Közben már látom, ahogy a trampli hatalmas, elégedett vigyorral az arcán igyekszik felénk.

– Sziasztok, de jó, hogy még nem kezdődött el a vacsora! Végül úgy alakult, hogy mégsem ma találkozom a nővéreimmel, mind a kettőnek közbejött valami, így áttettük máskorra.

– Szuper, örülök neki. Kár lett volna kihagynod – mondja Ákos mosolyogva, és egy puszit nyom Csilla arcára.

Majd’ elhányom magam tőle. Úgy érzem, ennek az estének itt befellegzett.

– Igen-igen, nem szívesen maradtam volna le erről a vacsoráról. Főleg, hogy mondtad, Laurát is elhozod. Gondoltam, olyan rég volt alkalmunk rendesen beszélgetni. Most legalább lesz erre is lehetőségünk – fordul felém Csilla negédesen.

Szóval ez a béka tudta, hogy Ákos elhívott, így nem akarta, hogy kettesben legyek vele. Micsoda egy képmutató perszóna! Még hogy csak üzlettársak!? Lehet, hogy Ákos csak ezt hiszi, de ez a nőszemély újra kivetette rá a hálóját. Mondjuk, amilyen egy rusnya liba, nem hiszem, hogy túl sokan donganak körülötte. Ákos kész főnyeremény lenne számára; tökéletes férj- és apajelölt. Itt elszorul a szívem, rám tör egy régi emlék. Gyorsan elhessegetem. Végül is, én sosem adom fel, és sosem hagyom, hogy más vigye el a műsort helyettem.

Bájosan visszamosolygok Csillára, és kezdetét veszi az egész estén át tartó adok-kapok. Nem tudom, Ákos ebből mit vesz észre, de látszólag semmit. Mondjuk, a férfiak vakok tudnak lenni, nem értenek a női intrikákhoz. Észre sem veszik, ha finom szurkálódások kereszttüzébe kerülnek. Ákos szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát. Teljesen abban a hitben van, hogy Csillával boldogok vagyunk, hogy újra alkalmunk nyílik egy kis beszélgetésre.

A vacsora végeztével Csilla nem siet sehová; megkéri Ákost, hogy vigyük haza őt is. Így este tizenegykor arra eszmélek, hárman ülünk a férfi autójában. Ők ketten egymással viccelődnek, miközben a munkájukkal kapcsolatos dolgokat beszélik meg, én meg kukán ülök az anyósülésen, és azt várom, hogy végre kirakjuk Csillát. Amikor a némber házához érünk, ő olyan csigalassan száll ki a kocsiból, hogy egy örökkévalóságnak tűnik, mire becsukódik mögötte az ajtó. Megdöbbenek, mert ahelyett, hogy tovább indulnánk, Ákos is kiszáll és még vagy tíz percig beszélgetnek. Végül Csilla nevetgélve megköszöni a csodálatos estét és egy hosszú jóéjt-puszival búcsúzik.

Én meg csak ülök az autóban egyedül, és dühösen forgatom a szemem. Legszívesebben leordítanám a haját a fejéről ennek a nőnek. Ugyanolyan kétszínű kígyó, mint évekkel ezelőtt. Már olyan dühös vagyok, hogy ökölbe szorított kezem kezd begörcsölni.

Mikor már a lakásom felé autózunk, mindentől elmegy a kedvem. Nincs már erőm beszélgetni, meg jópofizni, így csendben tesszük meg az utat. Nagy meglepetésemre, amikor megállunk, Ákos megfogja a kezem, és felém fordul.

– Köszönöm az estét, Laura. Jó volt újra látni téged, kicsit együtt lenni veled. Ha áll még az ajánlatod, szívesen meginnék egy pohár italt. – Majdnem elájulok. Mindenre számítottam, csak erre nem. Szívem majd’ kiugrik a helyéről, annyira boldog vagyok. Az este pocsék hangulata, ami rám telepedett, egy szempillantás alatt tovaszáll.

– Persze, hogy áll! Gyere, menjünk! – És már pattanok is ki az autóból. A liftben Ákos finoman megfogja a kezem. Nem húz magához, de ahogy hozzáér a bőrömhöz, érzem, hogy valami kialakulóban van közöttünk. Minden idegszálammal férfiasan erős kezére koncentrálok. Ujjaim elvesznek hatalmas tenyerében.

Talán emiatt, talán a kábulatom miatt, de amikor a lakásomhoz érünk, hirtelen fel sem tűnik, hogy Bence ott áll az ajtó mellett. Annyit érzékelek csupán, hogy Ákos elengedi a kezem, és mérgesen felém fordul.

– Úgy látom, a pasid kizárta magát – szűri mérgesen a fogai között, miközben Bence idegesítő bájvigyorával végigmér.

– Cicuskám, de jó hogy jöttél! Mára beszéltük meg, hogy végre együtt töltünk egy nyugodt estét. Te meg nem vagy itthon.

Azt hiszem, menten elájulok, elsüllyedek szégyenemben. Ó, hogy miért nem tud lekopni rólam ez a kullancs? Pont most kellett felbukkannia?

– Nem beszéltünk meg semmit. Honnan veszed ezt a marhaságot? – kérdezem dühösen

– Pár napja a garázsban kiabáltam utánad. Ó, cicus, ennyire feledékeny lettél? – kérdi duzzogva, közben szúrós szemekkel Ákost méregeti.

Ákos is egyre dühösebb; állkapcsa megfeszül, de visszafogja magát. Felém fordul, én meg riadtan nézek rá.

– Ha jól látom, cicus – kezdi gúnyosan –, ma estére van programod. Jó lett volna, ha ezt velem is közlöd, akkor megspórolhattuk volna a kínos pillanatokat.

Bencének persze meg kell szólalnia, ami miatt szívem szerint kikaparnám a szemét:

– Nem is értem, hogy te mit keresel itt haver. Nem erre számítottam, amikor idejöttem a barátnőmhöz. – sértettsége tapintható, bár engem ez teljesen hidegen hagy.

– Most már én sem tudom, mit keresek itt, haver – vágja rá Ákos, és már indul is a lift felé.

– Ákos, várj! – szaladok utána, ahogy tűsarkaim engedik – Kérlek, hallgass meg! Semmi sem az, aminek látszik – hangom elcsuklik, annyira ideges vagyok.

– Ne fáraszd magad, Laura! Menj szépen vissza a barátodhoz! Hülye voltam, hogy azt hittem, á, mindegy… – legyint, és inkább a lépcsőház felé veszi az irányt. Hangos csattanással bevágja maga mögött az ajtót, én meg teljesen leforrázva állok. Hosszú idő óta most először nem tudok megszólalni.

Tehetetlenségemben ott, a folyosó kellős közepén fakadok sírva. Ez sem jellemző rám, de úgy látom, ez az este bővelkedik nem várt fordulatokban.

Közben Bence közeledik felém. Egyszerre értetlen és sértődött, nincs hozzászokva a könnyeimhez. Mielőtt bármit is mondhatna, megszólalok:

– Takarodj innen! Látni sem akarlak! Elegem van belőled, nem igaz hogy nem látod, nincs szükségem rád. Ne keress többet! – zúdítom rá minden haragom. Bence döbbenten megáll és hirtelen szóhoz sem jut. Láthatóan teljes összezavarta a viselkedésem. Nyilván arra számított, hogy majd a bocsánatért esedezem, és a karjaiba omlok. Hát nem, végre szakítottam vele, bár ezt már jóval korábban meg kellett volna tennem.

Meg sem várom a válaszát, berobogok a lakásomba, bevágom magam mögött az ajtót, és a konyhába sietek. Feltépem a hűtő ajtaját, és magamhoz ragadok egy üveg rozét.

***

Következő rész:

Emlékek – A jóbarát