Emlékek

Az ebéd

Néhány héttel később egy késő tavaszi napon, Hannával, a legjobb barátnőmmel ebédelni indulunk. Sajnos kedvenc vendéglőnk dugig van, így egy másik felkapott hely felé vesszük az irányt. Amikor belépünk, elegánsan végigvonulunk az asztalok között. Élvezem, hogy minden szem ránk szegeződik. Főleg rajtam akadnak meg a tekintetek. Szűk ruhám úgy tapad rám, mintha második bőröm lenne. Kiemeli karcsú alakom. Hajam és sminkem tökéletes összhangot mutatnak öltözékemmel. Végre kezdek újra magamra találni, és ennek nagyon örülök. A hetek óta tartó érzelmi hullámvasút már teljesen kiborított.

Amint helyet foglalunk, azonnal mellettünk terem egy pincér és már fel is veszi az italrendelésünket, majd a kezünkbe nyom egy-egy étlapot. Ahogy elindul az asztalunktól, hogy elkészítse italainkat, Hanna nem kímél, és már bele is kezd mondandójába.

– Már kezdtem reménykedni, hogy visszatér a régi Laura. Arra gondoltam, elviszlek egy dilidokihoz, hogy kiderítsük, mi lett azzal a gőgös nőszeméllyel, akivé váltál – kuncog, aztán nagy sóhaj kíséretében komolyabb hangon folytatja –, bár tudod, hogy mi a véleményem; jobb lenne, ha kicsit visszavennél ebből a stílusból.

– Hanna – szisszenek fel –, nem leszek olyan, mint régen. Pontosan ez a stílus tesz azzá, aki vagyok.

Hanna az egyetlen, akinek megengedem, hogy így beszéljen velem. Az egyetemen ismerkedtünk meg, ott lettünk a legjobb barátnők. Igazából csak ő maradt meg régi életemből. Mindenki mást viszont sikerült elveszítenem. Egyszerűen nem illettek bele az új világnézetembe. Hannát nagyon imádom, jóban rosszban kitart mellettem. Egyszerűen hihetetlen egy csaj! Sosem bántódik meg, pedig sokszor sikerült vele is lekezelően és flegmán beszélnem, de róla valahogy minden szavam lepereg. Sosem fog beletörődni, hogy magam mögött hagytam a régi énemet. Látom rajta, él benne a remény, hogy visszakapja azt a Laurát, aki az egyetemen voltam. Nem akarom kiábrándítani szegényt, hogy ez nem fog megtörténni, hiába ingok meg néha.

Magamban füstölgök Hanna megjegyzése miatt, de nem szólok többet, inkább kiválasztom gyorsan az ebédemet. Amíg Hanna a szokásos „nem tudom eldönteni, mit egyek” problémájával szenved az étlap fölött, addig hátradőlök a székemen, és körbenézek. Néhány asztallal arrébb, pont velem szemben egy negyven körüli férfin akad meg a szemem. Nagyon jóképű, és ahogy látom, ő is kiszúrt magának. Amíg a felesége vagy párja – gondolom, az lehet –, hevesen gesztikulálva, idegesítően magyaráz a mobiljának, addig a férfi mélyen a szemembe néz, és pimaszul rám vigyorog. Imádom az ilyen helyzeteket. Jobban kihúzom magam, visszamosolygok rá, közben hajamat finoman hátradobom a vállam felett, szabadon hagyva a nyakam. A férfi elismerően bólint, tovább nézzük egymást.

Hanna mérges hangja szakítja meg a pillanatot:

– Laura! Hahó, figyelj már rám, légy szíves! Kérdeztem valamit.

– Hmm, mi van? Mit mondtál? – krákogok zavartan, és kelletlenül elszakítom tekintetem az ismeretlen hódolómtól. Közben a pincér is visszatér, hogy sikerült-e választanunk. Hanna meglepően gyorsan elhadarja a kérését, majd nyugtalanul fészkelődni kezd. Alig várja, hogy újra kettesben maradjunk.

– Azt kérdeztem, mi van Ákossal? – mordul rám. Látom, nagyon felpaprikázta magát, mert nem figyeltem az előbb.

– Jaj, ne is kérdezd! – legyintek unottan. – Párszor hívtuk egymást, mióta először keresett az osztálytalálkozós baromság óta. Amikor ott álltam a konyhában, és csörgött a telefonom, fel sem akartam venni, végül meggondoltam magam. Amúgy megbántam, mert annyira nyögvenyelős, semmitmondó beszélgetés lett belőle, hogy többet ártott, mint használt. Hebegtem-habogtam, mint egy első randis tyúk. Én! Akit az utóbbi években senki sem tudott zavarba hozni, erre megjelenik Ákos. – Itt hagyok egy kis szusszanásnyi időt, mert még mindig hatással vannak rám a történtek, de ezt inkább még Hanna előtt is mélyen titkolom – És összezavar mindent. Gyorsan, el is köszöntem tőle. Másnap újra keresett, akkor már normálisabban tudtunk beszélgetni.

– És mi van vele? – hajol hozzám közelebb Hanna. Még a tányérját is félretolja, ami néhány pillanattal ezelőtt került elé, annyira kíváncsi. Pedig ha ételről van szó, nem ismer tréfát. Még jó, hogy olyan vékony, mint az ujjam, így ehet annyit, amennyi csak belé fér.

– Semmi izgalmasat nem tudtam meg, szinte végig munkáról beszéltünk. Pár éve céget alapított, ami szépen növekszik; van pár alkalmazottja is. Az otthonomtól nem messze bérel egy lakást, amiből irodát alakított ki.

– Csak ennyi? És a magánélete? Feleség, gyerek, kutya, macska, hörcsög? – faggat tovább rendületlenül. Imádom, hogy ennyire kíváncsi. Sosem találkoztam senkivel, aki ennyit tudott volna kérdezni, mint Hanna. Hangosan felnevetek.

– Fogalmam sincs. Valahogy nem éreztem, hogy meg akarom tudni. De hogy megnyugodj, ha legközelebb beszélek vele, megkérdezem. Rendben? – mondom vidáman és rákacsintok.

– Még jó. Nagyon kedves tőled. Tudod, mennyire érdekelnek ezek a részletek – mosolyog, majd  visszahúzza maga elé a tányérját, és jóízűen folytatja a falatozást.

Ahogy az italomért nyúlok, megcsörren a telefonom. Az egyik levakarhatatlan hódolóm keres, ma már vagy huszadszorra. Hanna látja, ahogy mérgesen dobolok az ujjaimmal, azon morfondírozva, hogy felvegyem-e, vagy se.

– Ki az? – kérdezi két falat között.

– Bence – válaszolom, és fújok egyet mérgemben – Annyira unom, hogy nem érti meg, majd én keresem, ha akarok tőle valamit. Már kora reggel a nyálas üzeneteivel bombáz. Kezdek besokallni tőle.

– Pedig néhány hónapja úgy oda meg vissza voltál tőle. Folyton azt kellett hallgatnom, micsoda férfi, milyen szép teste van, mennyire jó az ágyban, meg hasonlók – húzza el kedvenc barátnőm gúnyosan a száját.

– Jó, jó, az akkor volt – sóhajtok egyet, közben a csörgés is abbamarad. Bence végre letette –, közben rájöttem; semmi férfias nincs benne. Folyton magával foglalkozik, nem lehet vele normálisan beszélgetni, és állandóan nálam akar aludni, pedig neki is van lakása. Mondjuk, nem akkora, mint az enyém, de akkor is a sajátja. Továbbá képtelen az udvarlásra, mindig nekem kell döntenem mindenben, nincs önálló véleménye, és még sorolhatnám – folytatom indulatosan.

– Szóval meguntad, valld csak be! – néz rám Hanna szigorúan. Bár látom, szája széle megrándul a kitörni készülő nevetéstől. Ez még jobban felbosszant.

– Jaj, hagyj már békén! És ha igen? Ha meguntam? Akkor mi van?

– Semmi. De nem igaz, hogy nem veszed észre, egy idő után minden pasidat megunod – folytatja kioktatóan. Érzem, kezdek a türelmem végére érni. Annyira elegem van, hogy mindig minden beszélgetésünk ugyanoda kanyarodik.

– Hanna, hagyd már abba, folyton… – Itt elakad a szavam, és csak némán, kikerekedett szemmel bámulok barátnőm háta mögé.

Ezt nem hiszem el – hasít belém, amikor meglátom Ákost belépni az étterembe. Hosszú évek óta most látom őt először. Mire felocsúdok, jön a második sokk – Ákos nem egyedül, hanem egy nővel érkezett. Nem is akármilyen nővel: Csillával.

Csilla volt Ákos első nagy szerelme. Sok évet töltöttek együtt, aztán közös megegyezéssel szakítottak. Nekem mindig is fura volt az ő kapcsolatuk, de Ákos csak nevetett az aggályaimon. Folyton azt hangoztatta; ha már egyszer lezárt valamit, akkor végérvényesen lezárta. Na, ja. Ahogy látom, mégsem.

Mereven ülök a helyemen, meg sem tudok szólalni, annyira le vagyok döbbenve. Most én lettem mérhetetlenül kíváncsi. Szívem szerint azonnal felpattannék, és rákérdeznék; mit keresnek itt együtt? Mit akarnak egymástól? Lehet, hogy újrakezdték a kapcsolatukat?

Hanna látja zavaromat, ezért követi a tekintetemet. Ő is ledermed, és tátott szájjal bámulja velem együtt a frissen érkezett párocskát.

– Hűha! – ennyit bír kinyögni.

Csak nézzük Ákost és Csillát, akik vidáman, egymásba karolva követik a pincért az asztalukhoz. Szerencsére az étterem másik végén kapnak helyet, így nem vesznek észre minket. Én viszont tökéletesen látom őket. Majd’ felrobbanok, amikor Csilla hangosan viháncol azon, amit Ákos éppen mond neki. Elmegy az étvágyam, mára befejeztem az ebédet.

– Ezek együtt vannak? – csúszik ki Hanna száján a kérdés.

– Honnan a fenéből tudjam? Mivel korábban semmit nem kérdeztem Ákos magánéletéről, akármi lehet közöttük – most már nagyon bánom, hogy múltkor nem faggattam ki őt bizalmasabb témákról.

Akkor olyan természetesnek tűnt, hogy nem beszélünk ilyesmiről. Titkon azt képzeltem, Ákost leginkább a munkája érdekli, és szakításunk óta nem volt komoly kapcsolata. Persze ez nettó baromság, hiszen jó pár év eltelt azóta, de valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy felesége és gyerekei lennének.

– Ismersz, Hanna, ha meg akarok tudni valamit, akkor meg is tudom. Lópofi arcára fagy majd a mosoly, amikor odalibbenek az asztalukhoz – mondom gőgösen, és tettre készen felállok. Hanna újra kuncogni kezd, finoman megfogja a csuklóm.

– Látom, még mindig utálod Csillát. Pedig Ákos rajongásig szeretett téged. Sosem akart visszamenni Csillához. Csak te léteztél számára.

– Hagyjuk ezt! Nem voltál ott, amikor a kapcsolatunk kezdetétől fogva Csilláról ömlengett. Már jobban ismertem Csilla hülyeségeit, mint Ákost magát. Fejből el tudtam sorolni Csilluka gyerekkori barátait, iskolai végzettségeit, családja történetét, kedvenc könyvét, filmjét, majdnem a bugyi választékát is – vágom oda Hannának dühösen.

Mindig azt éreztem, hogy Csilla közénk akar furakodni, mint aki mégsem tudott beletörődni a közös megegyezésen alapuló szakításukba. Kihúzom Hanna ujjai közül a csuklóm, és lassan elindulok Ákosék felé. Már el is felejtettem az idegen férfit, akivel nem is olyan régen még hevesen szemeztem. Észre sem veszem, mennyire feltűnően mér végig, amikor elhaladok mellette. Csak Ákosékat látom, ahogy meghitten beszélgetnek és nevetgélnek. Nagyon ideges leszek, nem is értem magam. Hiszen már rég nem vagyunk együtt, akkor mi ez a nagy izgalom, miért vagyok dühös? Nem jutok tovább a kérdés megfejtésében, mert odaérek az asztalukhoz. Lazán megállok mellettük, hagyom, hogy mindketten rám figyeljenek. Csilla szemében a mély megdöbbenés szikráját vélem felfedezni, de én inkább Ákosra koncentrálok. Egy pillanatra látok valamit felvillanni a tekintetében. Csodálatot, vágyat vagy valami ehhez hasonlót. Mire megfejthettem volna, Ákos már közömbös tekintettel néz rám.

– Helló, Laura, mi szél hozott erre? – kérdezi azon a szexi, mély hangján, amitől régen mindig elolvadtam. Igaz, most is totál letaglóz vele, de inkább elnyomom magamban az érzést.

– Sziasztok! Hannával csajos ebédre jöttünk ide, mert sajnos a kedvenc helyünk tele volt. És ti? Mit kerestek itt? – feszülten várom a választ.

Add uram, hogy valami semmiség miatt legyenek csak itt. Kérlek! – fohászkodom magamban.

– Közös a cég Csillával, amiről meséltem neked. Mindig együtt ebédelünk. Ide szoktunk járni, ez a törzshelyünk.

Nem tudom eldönteni, hogy hálatáncot lejtsek-e az étterem közepén, vagy még jobban felhúzzam magam a hallottaktól. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nem talált más üzleti partnert. Rengeteg barátja és régi kollégája van, akivel céget alapíthatott volna, erre neki pont ezzel a tyúkkal kellett?

– Hogy vagy, Laura? – Csilla kérdése váratlanul ér. Ránézek, de mint mindig most is megdöbbenek, hogy mennyire egy bányarém. Sosem értettem, Ákos mi a fenét evett rajta. Biztos tudott valamit, mert különben nem lettek volna évekig együtt. A lelkem legmélyén azonban tudom a választ, Ákost sosem a külsőségek érdekelték.

– Kösz, jól, sőt nagyszerűen! Évek óta marketingvezető vagyok Budapest egyik legjobb reklámcégénél. Én felelek az online menedzsmentért. Imádom a munkámat, nagyon izgalmas. A beosztásom rengeteg utazással és fantasztikus lehetőségekkel jár – veszem elő szokásos felvágós szövegemet, de most is, mint az osztálytalálkozó napján, Csillán sem látom, hogy annyira elájulna tőlem.

Mi a jó fene van? Miért nem működik, ami eddig mindig bevált? Egyszerűen nem tudom, hol a hiba. Mi változott? Ahogy cikáznak a gondolataim, Ákos hangja ránt vissza a jelenbe.

– Iszol velünk egy kávét? – kérdezi udvariasan, bár az az érzésem, nem szeretné, hogy maradjak.

– Köszönöm, nem, vissza kell mennünk az irodába. Csak ide akartam jönni köszönni nektek, éppen indultunk Hannával. – utasítom vissza Ákos ajánlatát.

– Rendben, akkor majd felhívlak valamikor. Együtt is ebédelhetnénk – mondja kimérten.

– Szuper ötlet – hangom egészen elvékonyodik, ahogy egyre zavartabb és idegesebb leszek. Sietve elköszönök tőlük, és gyors léptekkel visszamegyek Hannához.

Barátnőm nem szól semmit, gyorsan kifizeti az ebédünket, és már sétálunk is a kocsim felé. Még szerencse, hogy a múltkorit én álltam, így nem kellett még ezzel is bajlódnom.

– Nem is kérdezed, mi volt? – suttogom kábán, amikor beindítom az autót.

– A testbeszédetek elég árulkodó volt, úgyhogy most nem kíváncsiskodom. Menjünk vissza az irodába, aztán majd délután vagy holnap elmeséled! – simít végig bátorítóan a karomon.

Hanna szerencsére pont ugyanabban az irodaházban dolgozik, ahol az én munkahelyem is van. Amikor az irodaház földszintjén várok a liftre, Hanna kedvesen odahajol hozzám. Puszit nyom az arcomra.

– Egy pillanatra láttam a régi Laurát ott, az étteremben, amikor Ákosra néztél. Van remény – suttogja halkan.

– Kösz az ebédet, el is felejtettem mondani, annyi minden történt – ennyit bírok kinyögni, aztán belépek a liftbe, és elindulok felfelé. Nincs erőm tiltakozni Hanna képzelgései ellen.

***

Aznap éjjel, álmatlanul forgolódom az ágyamban. Egyfolytában Ákos és Csilla körül járnak a gondolataim. Üzlettársak. De csak azok? Lehet, hogy titokban újra összejöttek? Ki kell derítenem, mi van kettejük között. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez talán több is, mint szimpla munkakapcsolat.

Képtelen vagyok elaludni, így előveszem a mobilom, és belépek a legismertebb közösségi portálra. Korábban sosem kerestem rá Ákosra. Eddig nem érdekelt, fent van-e. Most viszont, mindent tudni akarok róla. Beírom a nevét a keresőbe, rögtön meg is találom. Alig fogom fel, mit teszek, és már be is jelöltem ismerősnek. Eltelik egy perc és jelez a telefonom. Ákos megerősítette a jelölésemet.

Fent van ilyenkor? Nem tud aludni? Lehet, most szexelt egy fantasztikusat Csillával? – hallom a kisördögöt a fejemben. Gyorsan elhessegetem a rossz gondolatokat, és inkább megnyitom a chat ablakot. Lesz, ami lesz; ráírok Ákosra. Ha éjnek évadján ő is fent van, használjuk ki a lehetőséget.

Laura: „Helló”

Ákos: „Szia. Hogyhogy még nem alszol?”

Laura: „Nem jön álom a szememre”

Ákos: „Nekem sem. Valaki ma elvonta a figyelmemet.”

Laura: „Ki volt az? Valami ügyfél vagy Csilla?”

Ákos: „Nem. Csak eszembe jutott pár régi szép emlék :)”

Hajnalig chatelünk. Már pirkad, amikor elköszönünk egymástól. Egész éjjel a régi dolgainkat elevenítettük fel, de csak a vicces emlékeket, a kínos témákat gondosan kerültük. Azt hiszem, ma óránként járok ki az irodából jó erős kávéért. Remélem, túlélem a délelőtti nagy meetinget, aztán majd valahogy ellógom a napot. Sajnos most nem kérhetek megint home-office-t, a főnököm a múltkoriért is még elég pipa. Utálja, ha nem látja személyesen a beosztottjait. Mániája, hogy csak akkor dolgozik valaki, amikor az az irodában ül. Fáradságom ellenére dudorászva indulok a fürdőszobába felfrissíteni magam. Régóta nem voltam ennyire felszabadult és vidám.

***

Következő rész:

Emlékek – A meghívás