Álom

Álom – 2. rész

Ülök az autóban, sietek, bár nem vagyok késésben. Kezem finoman tartja a kormányt. Szeretem ezt a kocsit, mindig tudja, mit akarok, szépen reagál a mozdulataimra. Hmm… emlékeztet valakire. Hirtelen egy KIA terepjáró vág be elém, aztán megpillantok egy másikat a külső sávban. Halvány mosolyra húzom a számat, meg sem lepődök. Gyorsan belenézek a visszapillantó tükörbe, hátha feltűnik mögöttem az álmaimból is jól ismert sárga mentőautó. Ma nem, ma nyugodt a reggel. Rálépek a gázra, élvezem, hogy mindenki elmarad mögöttem. Kavarognak a gondolataim; még mindig az álom hatása alatt vagyok, pedig több hete történt. Nem tudom kiverni a fejemből. Megérkezem célomhoz, nagyon korán van még. Leállítom az autót, hátradőlök az ülésen. Kicsit pihenek, mielőtt kiszállnék…

Kinyitom a szemem – egy szobában találom magam. Kanapén ülök, finom, puha rózsaszín takaróba vagyok burkolva, hátulról erős kéz ölel. Oldalra fordítanám fejem, de megragadja a hajamat, és gyorsan felköti a fejem tetejére. Nem enged megmozdulni, felsóhajtok. Csodás érzés. Megérzem, ahogy egy száj tapad a nyakamra. Először csak nagyon puhán csókol, de ahogy érzi, alatta elernyed a testem, egyre követelőzőbbé válik. Nyelve finoman kóstolja bőrömet. Megborzongok, annyira jólesik. Kezemet kiszabadítom a meleg takaró alól, ujjaimat belecsúsztatom a tenyerébe. Imádom, olyan férfias és edzett…

Nem szól semmit. Finom anyagú, rózsaszín kendőt tesz a szemem elé. Beköti, hogy ne lássam. Értem, mire megy ki a játék. Ha nem látom, addig nem ébredek fel, mint múltkor. Ahogy kész, maga felé fordít, és a számra tapasztja ajkait. Nagyon finomak, nagyon puhák és nagyon érzékiek…

Úgy érzem, menten felrobbanok. Nyelvünk találkozik. Azt kívánom, sose érjen véget a csók. Mégis elszakítja ajkaimtól a száját. Érzem, ahogy felemel, és egy puha szőnyegre fektet. Le akarom tépni szememről a kendőt, látnom kell őt. Szükségem van arra, hogy ne csak érezzem, lássam is. Elkapja a kezem, határozottan, de finoman a fejem fölé szorítja. Nem enged, nem szól semmit. Úgy érzem, nem bírom tovább. Elégek, mielőtt még bármi történne közöttünk…

Felnyögök, ahogy megérzem száját a mellem körül. Finoman csókolja, lábamat ösztönösen szétnyitom. Elmondhatatlanul kívánom. Kezemen lazul a szorítás, ahogy szája lejjebb halad a testemen. Már nem akarom levenni a kendőt, beletúrok a hajába; ismerős érzés, szeretem simogatni. Lábam között megérzem a nyelvét, felsóhajtok a gyönyörtől, nem bírom tovább. Lerántom szememről a kendőt…

Ismerős szempár néz rám. Szomorú, hogy megszegtem a szabályt. Felülünk, csak nézzük egymást. Nem szól semmit, de látom a csalódottságot a szemében. Ne haragudj próbálnám mondani, de nem jön ki hang a torkomon. Nem akartam szabályt szegni. Ne menj el! gondolom magamban. Könyörgő tekintettel fürkészem az arcát, közben kezem a kezébe teszem. Ő finoman megszorítja, aztán a szájához húzza a tenyerem, és nagyon lassan belecsókol. Egy könnycsepp gördül végig arcomon…

Az autóban ébredek, egyedül. Csak a könnycsepp emlékeztet arra, hol is jártam az utóbbi pár percben. Egy határozott mozdulattal letörlöm arcomról a könnyem. Visszazavarom az emlékeket a helyükre. Megfogadom, hogy a következő „találkozásnál” betartom a szabályokat. Bár folyton csak fogadkozom, tudom, úgysem sikerül. De azért megpróbálom…

Hiányzik… szeretek hozzábújni…

***

Következő rész:

Álom – 3. rész